Vágólapra másolva!
A 2004-2005-ös szezon óta, amikor még BL-döntőt játszhatott a gárda, az AS Monaco együttese nem tudta kiharcolni az európai kupaszereplést, pedig a nagyhercegség csapata papíron nem rendelkezik rossz játékoskerettel. Az előző szezonban a menet közben a kispadra került Laurent Banide hiába vezette az utolsó helyről a kilencedik pozícióba az együttest, ez is kevés volt ahhoz, hogy maradhasson az alakulat élén - utódja, a Girondins Bordeaux-tól elcsábított Ricardo Gomes pedig egyelőre nem szállítja az eredményeket.

A klub utoljára Didier Deschamps vezetőségével szerepelt úgy, ahogyan azt a vezetők elvárták: a 2004-es ezüstérmet követően a csapat a Bajnokok Ligájában egészen a döntőig menetelt, miközben a bajnokságban harmadik lett. Mivel azonban az egyesület sorra eladta legjobbjait, így a szakember 2005 szeptemberében lemondott posztjáról, mondván, a rendelkezésére álló kerettel képtelen lesz továbbra is az élmezőnyben maradni a gárdával.

Azóta már három tréner ült a Monaco kispadján (a nyáron kinevezett Ricardo Gomes a negyedik), de úgy tűnik, hogy Deschamps jól mérte fel az együttes játékerejét, hiszen a nagyhercegség csapata előbb tizedik, majd a legutóbbi pontvadászatban kilencedik lett a Ligue 1-ben.

Sőt, az előző idényben még a kiesés réme is meglegyintette a csapatot, hiszen tíz forduló után a Monaco az utolsó előtti helyen állt, mindössze hét ponttal. A tavaly nyáron kinevezett mestertől, Bölöni Lászlótól ennél természetesen többet vártak, még úgy is, hogy a Stade Rennes-től szerződtetett szakembernek szinte teljesen új csapatot kellett építenie - nem okozott tehát meglepetést, hogy menesztették.

A helyére az a Laurent Banide került, aki mind Bölöninek, mind elődjének, Francesco Guidolinnak a pályaedzője volt, vagyis jól ismerte a keretet. A semmilyen élvonalbeli tapasztalattal nem rendelkező tréner pedig alaposan összekapta a gárdát, hiszen villámgyorsan kivezette a kiesési zónából, és végül a kilencedik pozícióba futott be vele - vagyis egy helyet még javítani is tudott az egy évvel korábbi helyezésen.

Mindez alapján szinte mindenki biztos volt benne, hogy a csak a szezon végéig kinevezett trénerrel szerződést hosszabbítanak, és a vezetőség meg is tette az ajánlatát Banide-nak, aki egy kis gondolkozási időt kért az aláírás előtt. Az elnökség azonban ezt úgy értelmezte, hogy a trénerből hiányzik a kellő lelkesedés és elhatározottság, így aztán visszavonták az ajánlatot, és menesztették a mestert.

A meglehetősen furcsa döntés hátterében állítólag az állt, hogy a Monaco titokban megegyezett a Girondins Bordeaux brazil edzőjével, Ricardo Gomessel, aki - minő meglepetés - három nappal később kétéves szerződést kötött a klubbal.

A helyzet nagyban hasonlított az egy évvel korábbihoz, amennyiben Bordeaux megint egy más francia klubnál szép sikereket elért edzőt csábított magához. Ricardo 2006-ban harmadik, az előző idényben pedig hatodik lett a Girondins-nel, miközben elhódította a ligakupát, vagyis az eredményei valóban ígéretesek voltak - a kérdés csak az volt, hogy mit tud kezdeni a Monacóval, amely szokásához híven megint megvált egy-két klasszisától a nyáron.

A legérzékenyebb távozás alighanem a csapatkapitányé, Gael Givet-é volt, aki a klub saját nevelésű futballistájaként 2001 óta játszott a csapatban, ott volt az emlékezetes BL-döntőn is. A középhátvédért ötmillió eurót kaptak az Olympique Marseille-től, míg az elefántcsontparti középpályásáért, Yaya Touréért az FC Barcelona 12 millió eurót fizetett.

Hiába érkezett azonban majd húszmillió a klub kasszájába (a korábban kölcsönadott David Gigliottit és Nicolas Maurice-Belayt egyaránt másfélmillióért adták el végleg), erősítésről nem nagyon lehetett beszélni. A tavasszal az AS Saint-Etienne-től kölcsönvett csatárt, Frédéric Piquionne-t ugyan végleg megvették a Zöldektől (a vételára hatmillió volt), de rajta kívül csak az Olympique Lyon balhátvédje, Jérémy Berthod érkezett. Ezzel együtt a Monaco célja az új idényben az európai kupaszereplés volt, és a játékoskeret még mindig elég erősnek tűnt ennek eléréséhez - immár a szakemberen volt a sor, hogy bizonyítson.

A Ligue 1-ből eddig ugyan csak két fordulót játszottak le, de egyelőre úgy tűnik, hogy Ricardo Gomesnek nem lesz könnyű dolga, ha meg akar felelni az elvárásoknak - két mérkőzés alatt a Monaco ugyanis mindössze egy pontot szerzett. A szakvezető a manapság oly divatos 4-2-3-1-es szisztéma híve, és a jelek szerint a középcsatár pozíciójában Piquionne-t tartja az első számú játékosnak - pedig a keretben ott van a cseh Jan Koller is.

Még meglepőbb, hogy a középső, irányító középpályás szerepkörérében mind a két bajnokin Mohamed Kallont játszatta, aki inkább csatárnak számít, és nem is ment neki a játék. Legutóbb az FC Lorient ellen be is hozta a helyére Serge Gakpét, aki már inkább alkalmas lehet erre a posztra, és éppen ő szerezte a Monaco szépítő találatát. A tréner egyelőre a középpálya bal oldalára sem találta meg az ideális megoldást: az első meccsen a kolumbiai Juan Pablo Pino, legutóbb pedig a cseh Jaroslav Plasil játszott ezen a poszton.

Nem csoda, hogy a Monaco bejelentkezett a Celta Vigo brazil játékosáért, Nenéért, aki kifejezetten bal oldali középpályásnak számít - egyes források szerint a focista 7,4 millió euróért már el is kötelezte magát a franciákhoz, de a transzfert hivatalosan még nem erősítették meg.

A francia labdarúgó-bajnokság második fordulójának vasárnapi mérkőzésein:
Metz - Lille 1-2
Racing Lens - PSG 0-0.