Társoldalunk:

Hajrágólok és Liverpool-parádé a Premier League-ben

2007.09.01. 18:29

A Premier League 5. fordulójában a Liverpool az Anfielden fogadta az újonc Derby együttesét, és két spanyol légiósa, Xabi Alonso, valamint Fernando Torres vezérletével 6-0-ra verte a vendégcsapatot. A Newcastle Owen kései góljával tudta csak legyűrni az egy félidőn keresztül emberhátrányban küzdő Wigant,  a címvédő Manchester United is nehezen nyert az újonc Sunderland ellen, míg a Tottenham hiába vezetett már kétszer is két góllal is a Fulham ellen, végül csak egy pontot szerzett a Craven Cottage-en. A Bundesligában Huszti Szabolcs, valamint Dárdai Pál csapata is begyűjtötte a három pontot, az olasz forduló nyitányán pedig az Inter Zlatan Ibrahimovic duplájával győzött a házigazda Empoli ellen.

A Liverpool spanyol mestere, Rafa Benítez minden bizonnyal kis kockázatú összecsapásnak minősítette a Vörösök soros bajnoki meccsét az újonc Derby County ellen, hiszen három csatárt (Kuyt, Babel, Torres) és egy támadó szellemű középpályást (Pennant) is a kezdőcsapatba jelölt, és ugyancsak az kezdő sípszótól a pályán lehetett az a Hyypia is, aki az elmúlt szezonban a dán Agger érkezését követően elvesztette bérelt helyét a védelem tengelyében.

Már az első félidőben egyértelmű volt a két csapat között meglévő tudáskülönbség, bár ekkor még viszonylag jól tartotta magát a szezont a három újonc közül a legrosszabbul kezdő Derby. Xabi Alonso találatával vezetett ugyan a 'Pool, de mint tudjuk, egy gól nem gól, a Babel révén érkező másodikra pedig egészen a félidő utolsó percéig kellett várni.

A mérkőzés gyakorlatilag már ekkor eldőlt, azonban a nyáron szerződtetett Fernando Torres sem akart kimaradni a gólszerzők közül, így 3-0-ra növelte a hazai előnyt. A félidő derekán aztán Xabi Alonso talált be ismét, majd a mindössze három perce pályán lévő Voronyin is feliratkozott a gólszerzők közé.

A végén Torres megmutatta Xabi Alonsónak, hogy ő is tud duplázni, így a Mersey-partiak végül a Benítez-érában meglehetősen ritkán előforduló nagy különbségű győzelmet arattak.

A Bolton és a Tottenham is pocsékul kezdte a szezont, ám míg a Wanderesnél várható volt, hogy Sam Allardyce nyolc év utáni távozása nem lesz zökkenőmentes, addig a szezon előtt többek - pl. José Mourinho - által is bajnokesélyesnek tartott Spursnél semmi nem indokolta a mélyrepülést.

Martin Jol csapata most a városi rivális Fulhamnél vizitált, és az első félórához közeledve már kétgólos előnyben volt a Lawrie Sanchezzel sem túl acélos (lehet, hogy mégsem Cris Colemanban volt a hiba?) vetélytársával szemben. Dempsey ugyan szépített, de Bale találatával visszaállt a kétgólos különbség, hogy aztán a hajrában előbb Szmertyin, majd a ráadás perceiben Kamara is bevegye Robinson kapuját, döntetlenre alakítva ezzel a végeredményt.

A gyenge szezonkezdést követően már hallatszottak suttogások arról, hogy edzőcserére kerülhet sor a Spursnél - a Sevilla trénerét, Juande Ramost kapcsolatba is hozták a londoniakkal -, azonban egyelőre még Martin Jol áll a kispad mellett, de ha sürgősen nem szedi ráncba csapatát, könnyen lehet, hogy már nem sokáig.

A másik rosszul rajtoló, a Bolton az Evertont fogadta, és bár a Stolverkosok közé villámgyorsan beilleszkedő, frissiben igazolt Yakubu gólját követően Anelka még egalizált, a 90. percben Lescott az egy ponttól is megfosztotta Sammy Lee fiait.

A Sam Allerdyce-szal az elmúlt években mutatottnál sokkal összeszedettebbnek tűnő Newcastle egy félidőn keresztül emberelőnyben futballozott a Wigan ellen a 46. percben második sárga lapját begyűjtő, ezzel a kiállítás sorsára jutó Kilbane piros lapja miatt, azonban a hajrágólok napján egészen a 87. percig izgulniuk kellett a Szarkák híveinek: ekkor Michael Owen törlesztett egy keveset a Unitednek az elmúlt két év sérülések miatti gólcsendjét követően.

A West Ham ellentmondást nem tűrően intézte el a bajnokságot jól kezdő, ám mostanság kicsit fásultnak tűnő Readinget (igaz, Doyle 0-2-nél tizenegyest hibázott, ezzel szépíthetett volna a Copell-csapat), míg a feljövőben lévő Middlesbrough simán verte a Birmingham Cityt.

A nap utolsómeccsén Roy Keane jelenlegi együttese alaposan megnehezítette egykori csapata dolgát. A MU korábbi kapitánya ezúttal az ellenfél edzőjeként látogatott az Old Traffordra, és csupán Saha 72. percben lőtt gólja akadályozta meg abban, hogy egy ponttal távozzon onnan az újonc Sunderlanddel.

A legendás ír középpályás 1993 és 2005 között 326 mérkőzésen lépett pályára a Vörös Ördögök színeiben, többek között egy Bajnokok Ligája-elsőséget, hét bajnoki címet és négy FA-upát nyert a gárdával.

Premier League, 5. forduló:
Manchester United - Sunderland 1-0 (0-0)
gól:
Saha (72.)

Bolton - Everton 1-2 (0-1)
gól:
Anelka (55.), ill Yakubu (11.), Lescott (90.)

Newcastle - Wigan 1-0 (0-0)
gól:
Owen (87.)
piros lap: Kilbane (Wigan, 46.)

Fulham - Tottenham 3-3 (1-2)
gól:
Dempsey (42.), Szmertyin (77.), Kamara (90.), illetve Kaboul (10.), Berbatov (28.), Bale (61.)

Reading - West Ham United 0-3 (0-1)
gól:
Bellamy (6.), Etherington (49., 90.)

Liverpool - Derby County 6-0 (2-0)
gól:
Xabi Alonso (27., 69.), Babel (45.), Torres (56., 78.), Voronin (76.)

Middlesbrough - Birmingham City 2-0 (2-0)
gól:
Wheater (12.), Downing (37.)

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK