Vágólapra másolva!
Heti gólszépségverenyünkbe a realos Sneijder és a barcás Ronaldinho szabadrúgáspárbaja mellett beneveztük a római Aquilani léc alá lőtt bombáját, a milanos Jankulovski csodás kapásgólját a Szuperkupa-döntőről, a sort pedig a fulhames Kamara pontot érő ollózása zárja. Előrebocsátjuk, nem lesz könnyű a választás.

Ahhoz képest, hogy még a felhajtott pólógallérnál is nagyobb divat lett úton-útonfélen temetni a Real Madridot, a bajnoki rajt előtt éppúgy, mint az amúgy madridi nyerésre álló meccs szünetében, a királyiak egyelőre nem nagyon akarnak botlani, a városi rangadó behúzása után ezúttal a Villarreal otthonában hintettek egy ötöst. Ráadásul, ha kicsit kapkodósnak is tűnt, a csapat megerősítése sem sikerült rosszul, különösen Wesley Sneijder megvétele tűnik jó befektetésnek - az Ajaxból érkezett középpályás nemcsak nagyszerűen, de gólerősen is játszik, immár három találatnál jár, és így tudja rúgni a szabadot:

158801outform.html400350

Persze azért nem kell félteni a Barcelonát sem, a katalán szupercsapatnak Henry érkezésével immár annyi világklasszis támadója van, hogy Rijkaard mesternek szinte akkor van könnyebb dolga, ha valaki megsérül közölük. A döcögős bajnoki rajt után a Barca vasárnap este már igazi bemutatót tartott a Nou Campban a Bilbao ellen, az alaphangot Ronaldinho 8. percben bebikázott szabadrúgása adta meg:

158802outform.html400350

Már megint böszme nagy gólt rúgott Alberto Aquilani is, aki az AS Roma találatainak sorát nyitotta a Siena ellen. A Farkasok az olasz Szuperkupa elnyerése után eddig mindkét bajnoki ellenfelüket megették reggelire, úgy tűnik, hogy a Milan és a Juventus mellett komolyan fenik a fogukat az Inter scudettójára.

158803outform.html400350

Az AC Milan csak hétfő este játssza le a Fiorentina elleni rangadót a pénteki Szupekupa-döntő miatt, amelyen a BL-győztes rossonerók és az UEFA-kupa-címvédő Sevilla csodás játékkal adózott a tragikus hirtelenséggel elhunyt Antonio Puerta emlékének. A mérkőzést a Milan nyerte 3-1-re, a piros-feketék második gólját a cseh balhátvéd, Marek Jankulovski remek kapáslövéssel érte el:

158804outform.html400350

A hétvégi Premier League-forduló legizgalmasabb mérkőzését a Fulham otthonában játszották, ahol a Tottenham kétszer is két góllal elhúzott a hazaiaktól, akik aztán egy heroikus hajrát kivágva mégis megmentették az egyik pontot. Kamara a ráadás perceiben gyönyörű ollózással állította be a 3-3-as végeredményt.

158805outform.html400350


A múlt héten olvasóink Feczesin Róbert olaszoknak lőtt gólját(összefoglalónkban 7:35-nél) ítélték a legszebbnek.