Vágólapra másolva!
Ahogy közeledik az Eb-selejtezők vége, úgy lesz egyre nagyobb tétje minden egyes mérkőzésnek, és a szerdán sorra kerülő találkozók közül bizony több is döntő lehet a továbbjutás szempontjából. A hét csoportból négyben igazi rangadókra kerül sor, amelyek közül az angol-orosz, a francia-skót vagy az ukrán-olasz összecsapás nem kevés izgalmat ígér.

A legkiegyensúlyozottabb gruppnak jelenleg az B betűjelű tűnik, hiszen itt az első és a harmadik helyezettet csupán két pont választja el, ráadásul az élen álló gárdák egymással mérkőznek meg szerdán.

A csoportot vezető francia csapat eddigi egyetlen vereségét Skócia ellen szenvedte el, és most hazai pályán vághat vissza a skótoknak, akik számára már a pontszerzés is remek eredmény lenne. A gallok a rögbi-világbajnokság miatt nem a Stade de France-ban, hanem a párizsi Parc des Princes stadionban rendezik a meccset, és nem számíthatnak majd az olaszok ellen második sárga lapját begyűjtő Thierry Henryra, ami azonban a jelek szerint korántsem jelenti azt, hogy Raymond Domenech mester betenné a kezdők közé David Trézéguet-t.

Úgy tűnik, a francia mester a tavalyi vébén is alkalmazott 4-5-1-es felállásban küldi majd pályára csapatát, amelybe az olaszok elleni meccshez képest így Sidney Govou kerül majd be. Ami a skótokat illeti, náluk a csapatkapitány Barry Ferguson letöltötte eltiltását, így a csapat rendelkezésére áll, és a nagy munkabírású, kemény középpályásra szüksége is lesz az együttesnek.

A szintén a csoportban lévő olasz válogatottnak a franciák elleni hazai döntetlen után Ukrajában kellene begyűjtenie a három pontot, ellenkező esetben nagyon nehéz helyzetbe kerül.

A taljánoknál Gennaro Gattuso eltiltás miatt nem játszhat, a helyét alighanem Simone Perrotta foglalja el majd a kezdő tizenegyben, és könnyen lehet, hogy a gallok ellen gyengén futballozó Alessandro del Piero és Daniele de Rossi, sőt, a kisebb sérüléssel bajlódó Andrea Pirlo is kimarad a csapatból - az AS Roma bombaformában lévő középpályása, Alberto Aquilani így játéklehetőséget kapthat. A hazaiaknál a Chelsea-ben ebben az idényben még egyetlen percet sem játszó Andrij Sevcsenko biztosan kezdeni fog, bár maga is elismerte, hogy még nincs csúcsformában.

Nemcsak az olaszok, hanem az angolok is kényes helyzetben vannak, de ha hazai pályán legyőzik a jelenleg őket egy ponttal megelőző orosz csapatot, akkor máris kisimulhatnak a ráncok Steve McClaren mester homlokán.

Az Izrael elleni magabiztos, 3-0-s győzelem mindenesetre optimizmusra adhat okot az angol drukkereknek, a nagy kérdés az, hogy a csapat a sokkal erősebb szbornaja ellen is képes lesz-e hasonló teljesítményre - és hogy a szakvezető változtat-e a kezdő tizenegyen. Peter Crouch ugyanis letöltötte eltiltását, és Owen Hargreaves is felépült, de a helyükön szerepelt Emile Heskey és Gareth Barry remekül futballozott az izraeliek ellen.

A másik oldalon egyedül a kapuposzt problémás, jobban mondva az oroszok holland trénerének, Guus Hiddinknek nincs sok alternatívája, mivel Igor Akinfejev sérült, Vlagyimir Gabulovot pedig legutóbb a macedónok ellen kiállították, így Vjacseszlav Malafejev véd majd - aki Macedónia ellen csereként beállva tizenegyest hárított...