Vágólapra másolva!
Nem kell különösebben elfogultnak lennünk ahhoz, hogy kiemeljük Stuart Dougal közreműködését a szerda esti háromgólos hazai győzelemmel végződött török-magyar Eb-selejtező kapcsán, a skót játékvezető ugyanis 0-0-s állásnál egy teljesen egyértelmű szabálytalanság után tizenegyes helyett piros lapot adott Gera Zoltánnak, amivel nagyban befolyásolta mérkőzés végkimenetelét. Nem meglepő, hogy a hajnali fél négykor Ferihegyre érkező magyar csapat tagjai is főként a bíróval foglalkoztak, amikor interjút adtak az [origo]-nak.

"Megdöbbentő volt ez az egész helyzet, ezzel együtt a csapat játékával elégedett voltam, megvalósítottuk, amit szerettünk volna, elég zártak voltunk, bármilyen taktikai lépésre rögtön tudtunk válaszolni" - kezdte értékelését Várhidi Péter.

"A 63. percben nekünk kellett volna vezetni 1-0-ra, ami azután történt, az nem futballpályára való. Akkora igazságtalanság volt, hogy nekünk ott véget is ért a mérkőzés" - mondta Gera kiállításáról a kapitány, hozzátéve, hogy ezen a kritikus döntésen kívül a bíró részlehajlás nélkül vezette a mérkőzést. Az emberhátrány és Fülöp Márton sérülése következtében azonban összeomlott a válogatott játéka, mivel a szakvezető szerint "ez a csapat még túl fiatal ahhoz, hogy egy ilyen helyzeten úrrá tudjon lenni".


Gera Zoltán elsősorban nem a meg nem adott büntető, hanem a kiállítás miatt neheztel a játékvezetőre. "A kapus elütött, ha akartam volna sem tudtam volna a talpon maradni." A csapatkapitány úgy érezte, a magyarok egyenrangú ellenfelei voltak a török együttesnek. "Sajnálom hogy így megroggyant a csapat, de ebből a vereségből is tanulnunk kell" - mondta.


A védelem vezére, Juhász Roland arról beszélt, hogy nem könnyű feldolgozni a történteket, hiszen "a csapat 65 percig jól játszott, majd egy olyan helyzetben, amikor az ellenfél kapusát kellett volna kiállítani, nekünk pedig egy jogos büntetőt értékesítenünk, mi kerültünk emberhátrányba. Persze egy mérkőzésen előfordulnak kiállítások, de nem mindegy, hogy ez milyen pillanatban történik."


Egy másik kulcsember, Hajnal Tamás is azt emelte ki, hogy a skót bíró a piros lappal és az elmaradt tizenegyessel kétszeresen is büntette a csapatot, habár ő közelről úgy látta, Dougal először bünetőt akart ítélni, ám mialatt az eset helyszínéhez ért, meggondolta magát. Ennek elllenére "nem kellett volna így összeesnünk, de sajnos hamar kaptuk az első gólt, addig azonban több helyzetünk is volt, vezethettünk volna, teljesen másképp is alakulhatott volna ez a mérkőzés."