Vágólapra másolva!
Ismét a berliniek egyik legnagyobb kedvence Dárdai Pál. A magyar válogatott volt középpályásának kiválóan megy a játék, s nagy érdeme van abban, hogy csapata, a Hertha BSC a hatodik forduló után a nyáron több világsztárt is igazolt Bayern München mögött a második helyen áll a labdarúgó Bundesligában.

Még akkor is, ha ő maga jóval szerényebben értékeli a pillanatnyi helyzetet. Úgy véli, az együttes előkelő helyezése mindenekelőtt az új edzőnek, a svájci Lucien Favrénak köszönhető. A 31 éves magyar középpályás szerint Favre olyan módszereket vezetett be, hogy jóformán minden edzésen van mit tanulni tőle. "Én legalábbis nagyon sokat tanultam" - fogalmazott Dárdai, kiemelve a tréner pedagógiai és taktikai érzékét, mértéktartó, rendkívül emberséges magatartását.

"A Hertha szárnyal, sikerült újból meghódítania a berlinieket, az Olimpiai Stadion közönsége olykor tombol, s nemcsak a győzelmeknek örül, hanem a játéknak is" - mondta Dárdai, akinek kifejezetten jól esett, hogy az elmúlt időszakban a megsérült válogatott hátvédtől, Arne Friedrichtől az edző utasítására két alkalommal is ő vehette át a csapatkapitányi karszalagot.

A magyar labdarúgó immár tizenegyedik évét tölti a fővárosiaknál, s a közelmúltban írta alá újabb 2 plusz 1 évre szóló szerződését. S akárcsak az elmúlt évadban, az új edző alatt is stabil kezdő, s még egyetlen egyszer sem cserélték le. "De ha történetesen le is cserélnének, vagy a cserepadra kerülnék, én teszem a dolgom, s nekem ennyi elég" - jelentette ki.

A dolgok azonban nem erre utalnak. A tekintélyes Berliner Zeitung című napilap a hét végén sportoldalán terjedelmes tudósításban méltatta Dárdait. "A fáradhatatlan" című, fényképes beszámoló felidézte, hogy 2000-ben a magyar játékos a Hertha mellett kitartva még a Bayern Münchennek is nemet mondott, amit a későbbiekben azzal indokolt, hogy a szívére hallgatott. Persze a mostani állandó csapattagságot nem hűségével, hanem játéktudásával érdemelte ki - tette hozzá a lap, utalva arra is, hogy Dárdai képességeit az elmúlt években nem mindig ismerték így el.

Most azonban más a helyzet, s ezzel összefüggésben a lap a svájci edzőt idézte, aki mindenekelőtt a magyar középpályás sokoldalúságát méltatta. "Olyan harcos típus, aki oroszlánrészt vállal az ellenfél támadásainak elhárításában, rendkívüli taktikai érzékkel rendelkezik, s hatalmas lövése van" - hangsúlyozta Lucien Favre, külön kiemelve rendkívül pozitív hozzáállását. "Dárdai nagyon fontos a csapat számára, emberileg is" - mondta.