Vágólapra másolva!
Meglehetősen viharosan zajlanak az események mostanában a Chelsea FC háza táján, José Mourinho távozása alaposan felkavarta a kedélyeket a Stamford Bridge-en. A portugál szakember állítólag csapatkapitányával, John Terryvel is konfliktusba került, aki pedig korábban egyik nagy kedvence volt, de a védő szerint ez nem igaz. Az viszont igen, hogy Terry jelenleg a világ egyik legjobb középhátvédjének számít, aki saját testi épségét sem szokta kímélni a csapat érdekében.

Valószínűleg kevesen gondolnák, hogy Ledley King, Ashley Cole, Jermaine Defoe vagy éppen John Terry ugyanabban a londoni utánpótlás-nevelő klubban kezdték pályafutásukat, de ez a helyzet, ugyanis ők (a Premier League-ben szintén megfordult Ade Akinbiyivel, Bobby Zamorával, Sol Campbellel, Paul Koncheskyvel és J'Lloyd Samuellel együtt) egyaránt a Senrab nevű egyesületben ismerkedtek meg a sportág alapjaival.

Az egyik legsikeresebbnek számító londoni utánpótlás-klubot még 1961-ban hozták létre a város délkeleti részén található Wanstead Falts nevű lakótelepen, és a nevet az egyik alapító tagtól kaptak, akit történetesen Barnes-nak hívtak - mi visszafelé olvasva Senrab.

Az egyesület tulajdonképpen azért jött létre, hogy összegyűjtse a környék fiataljait, és sportolási lehetőséget nyújtson számukra, azonban szép lassan a fővárosi profi klubok egyik fő utánpótlásforrásává vált.

Forrás: EPA

Az úttörő szerepet bizonyos Ray Wilkins töltötte be, akit 1973-ban a Chelsea FC vitt el a Senrabtól, és a középpályás később sokszoros válogatott lett, sőt, megfordult az olasz bajnokságban is. Azóta nincs megállás, mostanában pedig kis túlzással nincsen olyan londoni egyesület, amelynek soraiban ne találnák legalább egy Senrab-növendéket.