Vágólapra másolva!
Meglehetősen eseménydús időszakot él át a Sevilla FC, amelynél abban bíznak, hogy az edzőcsere után végre ismét nyugalom lesz a klub háza táján, és a labdarúgóknak csak a játékra kell koncentrálniuk. Az együttes brazil csatára, Luís Fabiano mindenesetre máris ezt teszi, hiszen a támadó, aki hazájában a Sao Paulo FC-nél legendának számít, a legutóbbi négy bajnokiján hat találatot ért el.

A brazil labdarúgás két nagy központjának Rio de Janeirót és Sao Paulót tartják, ám az ország legelső futballklubjai nem ebben a két városban alakultak meg. A Sao Paulo államban található Campinas városában például már 1900-ban létrejött egy egyesület, a Ponte Preta, de a település képviselői azóta sem tudtak állami bajnoki címet nyerni - pedig a sportág mind a mai napig rendkívül kedvelt.

Így aztán nem meglepő, hogy az 1980. november 8-án Campinasban született Luís Fabiano Clemente is a labdarúgásban látta a kiugrási lehetőség - a família ugyanis meglehetősen rossz körülmények között élt, majd a szülők elváltak, és Luís Fabianót az édesanyja és a nagymamája nevelte fel. Az ifjú tehetség nagyapja, Benedito Clemente szintén focista volt, a Guaraniban is játszott - így aztán az unoka is itt ismerkedett meg a sportág alapjaival. Tizenévesen azonban úgy tűnt, hogy nem sikerül futballistaként karriert befutnia, hiszen eltanácsolták az együttestől.

A sportágtól ugyan nem szakadt el, elvégre egy helyi amatőr csapatban tovább kergette a labdát, de elmondása szerint "patkányok és csótányok között lakott", és továbbra sem adta fel, hogy egyszer profi labdarúgó legyen belőle. Jobb híján az Ituano FC korosztályos csapatainak tréningjeit látogatta, és mind később kiderült, ennél jobb döntést nem is hozhatott volna: a klub U17-es csapatának edzője, bizonyos Robertinho a Ponte Pretához került, és mivel jól emlékezetett a tehetséges ifjoncra korábbi klubjától, beajánlotta őt a patinás egyesületnél.

Luís Fabianónak pedig nem kellett sok ahhoz, hogy bejátssza magát a gárda felnőtt csapatába: 18 esztendősen, 1998-ban már bemutatkozhatott az országos pontvadászatban.

Az együttes akkor újoncként szerepelt a bajnokságban, és elsődleges célja a kiesés elkerülése volt, ami össze is jött, annak ellenére, hogy az év során az együttes háromszor is edzőt váltott. A csapatban nem sok ismert futballista szerepelt, de a kapuban az az Edinho állt, aki minden idők legjobb játékosának, Pelének a fia, a középpályás-sorban pedig egy bizonyos Mineiro is játszott - ő manapság a Hertha BSC-ben kergeti a labdát.

Érdekesség, hogy Luís Fabiano (aki első idényében hat mérkőzésen két gólt ért el) az összeállításokban gyakran Biro néven szerepelt: ezt a becenevet még gyermekkorában kapta, de arra már nem emlékszik, hogy miért - a brazil újságírók szerint alighanem volt némi köze hozzá a nyolcvanas években a Corinthiansban szerepelt középpályásnak, Biro-Birónak.

A következő esztendőben mindenesetre már a saját nevén futballozott a pontvadászatban, és nem is akárhogyan. Luís Fabiano ugyanis ontotta a gólokat, az alapszakaszban tíz alkalommal volt eredményes, és ennek is köszönhetően a Ponte Preta nagy meglepetésre a negyedik helyen végzett, vagyis bejutott a rájátszásba.

A negyeddöntőben az együttes ellenfele a Sao Paulo FC volt, amely az alapszakaszban egy ponttal és egy hellyel a Ponte Preta mögött végzett. A playoff meglehetősen furcsa (brazilos) kiírása miatt harmadik mérkőzésre volt szükség, miután mind a két együttes egy góllal nyerte meg a hazai találkozóját, és az idegenbeli gólok nem számítottak duplán - pedig akkor a Ponte Preta ment volna tovább. A harmadik találkozón a kiscsapat ugyan kétszer is vezetést szerzett, ráadásul a második találatot Luís Fabiano jegyezte, de a Sao Paulo fordítani tudott, és kiverte ellenfelét.