Vágólapra másolva!
A várakozásoknak megfelelően menesztették Steve McClarent, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát, miután csapata az Eb-selejtezők utolsó fordulójában hazai pályán kikapott Horvátországtól, így lemaradt a 2008-as kontinensviadalról.

Forrás: [origo] Az Anglia - Horvátország mérkőzés összefoglalója

A döntés - a Sky Sports értesülése szerint - már szerda este megszületett, de hivatalossá a szövetség végrehajtó bizottságának csütörtök reggeli ülésén vált.

A tizenkét tagú testület csütörtök reggel fél kilenckor ült össze, és közel egyórás megbeszélés után hozta meg döntését. Az egyelőre kérdéses, hogy ki lesz a korábban a Middlesbrough-t UEFA-kupa-döntőig vezető tréner utóda, az angol fogadóirodák viszont sejthetnek valamit: náluk a Chelsea nemrég távozott portugál mestere, Jose Mourinho a favorit.

McClarennel kapcsolatban az elmúlt hetekben felerősödtek azok a vélemények, melyek szerint a távoznia kell, és sokan úgy vélték, ez a lépés akkor is szükséges, ha csapata Eb-szereplővé lép elő a selejtezősorozat zárultával.

A Manchester United korábbi másodedzője a 2006-os világbajnokság után vette át a válogatott irányítását, előtte a svéd Sven-Göran Eriksson segítője volt. Vezetésével az angol csapat horvátok és az oroszok mögött végül csak a harmadik helyen zárt az E csoportban.

Forrás: EPA

Steve McClaren: egy korszak véget ért

"Nem mondok le. Megértem, hogy felteszik nekem ezt a kérdést, de most nem akarok a jövőmről beszélni. Ez pillanatnyilag nem téma. Korábban azt kértem, hogy tizenkét selejtezőmérkőzés alapján ítéljenek meg" - fogalmazott a szakvezető a horvátok elleni mérkőzést követő sajtótájékoztatón, egyúttal leírhatatlan fájdalmának hangot adva. "Több hiba nagyon sokba került nekünk, gondolok itt a mérkőzés elejére. Azt követően pedig már kockázatot kellett vállalnunk" - tette hozzá.

A szövetségi kapitány megvédte döntését, mellyel az újonc Scott Carsont állította kapuba. A fiatal hálóőr nagyot hibázott az első gólnál. "Továbbra is tartom, hogy Scott készen állt a bevetésre. Ezt bizonyítja, hogy a második félidőben egyszer nagyon nagyot védett" - vélekedett McClaren.

Miután aztán a szövetség közölte vele döntését, az elemzés átengedte helyét a búslakodásnak. "Ez életem legszomorúbb napja. 18 hónappal ezelőtt én voltam a világ legboldogabb és legbüszkébb embere, hogy az angol válogatott szövetségi kapitánya lehettem. Minden pillanatát élveztem. Ez most egy bukás, de tanulok belőle és idővel túlteszem magam rajta."

"Az volt az elképzelésünk, hogy erősen kezdünk, sokat ütközünk, jelezzük, elszántak vagyunk. Nulla-kettőnél persze úgy érzi magát az ember, mintha hegyet kellene megmásznia. Ezzel együtt egyenlítettünk, be is zárhattuk volna a boltot ... Az öltözői hangulatra vonatkozóan nem elég azt mondani, hogy mindenki le van sújtva. Egyszerűen padlóra kerültünk" - fogalmazott Steven Gerrard.