Vágólapra másolva!
Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke szerint a magyar közönség most hisz a csapatban, s ezt a válogatott is érzi. A honi labdarúgás első embere az [origo]-nak elmondta, főleg a hátsó alakzatokban vannak problémák, de a csapatnak van esélye a világbajnoki selejtezőkön, hiszen Portugália és Dánia már nem ugyanaz a nagycsapat, mint volt néhány éve.

"Nem hiszem, hogy 30-40 ezer ember úgy megy ki, hogy ne hinne a győzelembe. A közönség most hisz a csapatban, és ezt a válogatott is érzi" - nyilatkozta az [origo] kamerája előtt Kisteleki István.

"Összességében elöl bárki ellen sok-sok helyzetet ki tudunk alakítani, problémák a hátsó alakzatban vannak. Európai szintű játékosnak csak Juhász Rolandot és Szélesi Zoltánt tartom. A többiek játéka bizonytalan: Vanczák nem klasszikus balhátvéd, Vaskó nem játszik klubjában."

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=CruuCmJE0cH6YjK5


Az MLSZ elnöke elmondta, igyekeznek úgy egyeztetni az ellenfelekkel, hogy lehetőség szerint gyengébb csapattal kezdjünk hazai pályán. "2008 végére hét pontot hozhatna a válogatott, amivel versenyben maradna" - mondta Kisteleki.

"Portugália erős csapat, de ez már nem a Figo-féle alakulat. Egy-egy nagy egyéniség van benne, de a többi rész nem olyan jó. Svédország kőkemény ellenfél, Ibrahimovic vezetésével megalkuvást nem tűrő focit produkálnak. A dánok negyedikek lettek Eb-csoportjukban, de ez már nem olyan gárda, mint amikor Eb-t nyertek. Szerényebb eredményekre képes, nem klasszis játékosok alkotják. Albánia helyett kaphattunk volna gyengébben, ott pályára lépni nem egyszerű dolog. Máltát sajnos nagyon jól ismerjük."