Vágólapra másolva!
Hosszú sérülését követően szerdán, a Liverpool elleni Ligakupa-negyeddöntőn várhatóan visszatér a pályára Michael Ballack, a Chelsea német válogatott labdarúgója. Mégsem lehet felhőtlenül boldog Avram Grant vezetőedző, a gárda csapatkapitánya, John Terry ugyanis hat hétre kidőlt a sorból.

"Előzetesen alaposan leteszteljük, s ha jól érzi magát, szerdán ott lesz a csapatban" - mondta Ballackról Avram Grant. A 31 éves, 77-szeres válogatott középpályás április óta bajlódik a bal bokájával, kétszer meg is operálták.

John Terry a vasárnapi, Arsenal elleni derbin elszenvedett sérülése nyomán kényszerül hat hét pihenőre. A válogatott védő az első félidejében ütközött Emmanuel Eboue-vel, s a hétfői diagnózis szerint a jobb lábfejében eltörött három csont. Terry éppen a közelmúltban épült fel térdsérüléséből, amely miatt hét mérkőzést ki kellett hagynia és nem léphetett pályára az angolok - végül sikertelen - Eb-selejtezős sorozatának hajrájában sem.