Vágólapra másolva!
Ezen a héten Leicester City vendégszeretetét élvezi Bori Gábor, az MTK 21 éves játékosa. A kék-fehér klub honlapja szerint a középpályást már régóta figyeli az angol másodosztályban szereplő együttes.

Borit most azért hívták meg az angolok, hogy megismerkedjen a helyi viszonyokkal, a szakmai stáb tagjaival, a játékosokkal. Nem ő lesz az egyetlen magyar vendég ezekben a napokban a Leicester Citynél, a nyáron az Olimpiakosz Pireusz középpályását, Laczkó Zsoltot jelenleg szintén a Championshipben 20. helyen álló csapat teszteli. Laczkó az őszi szezont a görög bajnokság egyik újoncánál, a Levadiakosznál töltötte, de az elmúlt hónapban nem kapott lehetőséget, így jött a képbe egy esetleges újabb kölcsönszerződés.

A Leicesternek már van egy magyar légiósa a válogatott kapus Fülöp Márton személyében, aki annak idején ugyancsak az MTK-ból került ki a szigetországba. Az utóbbi időben a kék-fehérek több labdarúgójának is sikerült angliai szerződéshez jutnia, Németh Krisztián, Simon András és Gulácsi Péter immár a Liverpool, míg Balogh Béla Colchester United játékosának mondhatja magát.