Vágólapra másolva!
A labdarúgás ugyan a legtöbb helyen nem naptári év szerint, hanem őszi-tavaszi rendszerben "működik", ennek ellenére az egyéni díjak nagy részét az esztendőben nyújtott teljesítmények alapján osztják ki - gondoljunk csak az Aranylabdára vagy a FIFA World Player-trófeára. Az Aranycipőt azonban szezon szerint ítélik oda, éppen ezért megvizsgáltuk, hogy ha ezt a díjat is naptári év szerint adnák, akkor ki végezne az élen.

Az European Sports Magazines nevű szervezet által "feltámasztott" Aranycipő-versenyben az sem mindegy, hogy az adott futballista melyik bajnokságban kergeti a labdát, hiszen az öt topligában szerzett találatok duplán számítanak - így aztán rendre a legerősebb európai pontvadászatokban szereplők végeznek az élen. Az egyszerűség kedvéért mi is csak ezt az öt (angol, francia, német, olasz és spanyol) bajnokságot vettük figyelembe, ám nem csak a bajnokságban szerzett gólokat számoltuk, hanem az összes, tétmeccsen elért találatot, hogy kiderüljön, ki volt a 2007-es esztendő gólkirálya.

Az elmúlt két esztendőben egyaránt 38 találatot szerzett az a futballista, aki a topligák szereplői közül a legtöbb alkalommal volt eredményes, 2007-ben azonban már 33 gól is elegendő volt a végső győzelemhez - ugyanakkor rendkívül izgalmasan alakult a verseny, hiszen csak december 29-én dőlt el, hogy ki lesz a győztes. Egy nappal korábban még három játékos állt holtversenyben az élen, közülük kettőnek is volt lehetősége arra, hogy újabb gólt szerezzen, de végül csak egyikük tudott betalálni - és mind a ketten kihagytak egy tizenegyest. Az első helyről lemaradó futballista egyik klubtársa ráadásul olyan sok gólt ért el az év utolsó találkozóján, hogy utolérte a fent említett labdarúgót, és így a második pozícióban hármas holtverseny született.

De nem csigázzuk tovább olvasóinkat, inkább eláruljuk, hogy 2007 gólkirálya a Manchester United portugál focistája, Cristiano Ronaldo lett. Az egész év során bombaformában futballozó középpályás minden porondon kitett magáért: a Premier League-ben 18 alkalommal talált be, hétszer volt eredményes a Bajnokok Ligájában, háromszor a különböző kupasorozatokban, és ötször a címeres mezben. Ez így összesen pontosan 33 gólt jelent, ami akár még több is lehetett volna, ha a West Ham United ellen december 29-én értékesíti a MU javára megítélt tizenegyest.

A Cristiano Ronaldo mögött holtversenyben a második helyen végzett három labdarúgó közül az egyik személye nem jelent különösebb meglepetést, hiszen a holland Ruud van Nistelrooy évek óta az egyik legeredményesebb európai futballista. Kiváló helyezésében az a különleges, hogy csak az év második felében tért vissza a válogatottba, hiszen a tavalyi világbajnokság után lemondta az Oranjéban való szereplést, így címeres mezben csak két gólt szerzett. Lehet, hogy ha előbb békül ki (vagy össze sem veszik) Marco van Bastennel, akkor ő 2007 gólkirálya... Teljesítménye így is lenyűgöző, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a topligákban senki sem ért el olyan sok gólt (szám szerint 24-et), mint a Real Madrid támadója, aki tavaly a spanyol gólkirályi címet is begyűjtötte.

A másik két ezüstérmes kiléte viszont rendkívül érdekes, hiszen mindketten ugyanabban a klubban szerepelnek, amely ráadásul nem is teljesít olyan jól hazája bajnokságában, de ez a jelek szerint egyáltalán nem a támadóin múlik. A Tottenham Hotspur két csatáráról, az ír Robbie Keane-ről és a bolgár Dimitar Berbatovról van szó, akik 2007-ben egyaránt 32 gólt termeltek tétmeccseken. Ebből Keane szerzett többet a klub színeiben, a 18 bajnoki találat mellett hatszor volt eredményes az UEFA-kupában, és ötször az FA-, illetve a ligakupában - ehhez jött még a három, válogatottban elért találat. A Spurs csapatkapitánya ráadásul simán az élen is végezhetett volna, de csak decemberben két tizenegyest is kihagyott az Arsenal FC és a Reading FC ellen. Utóbbi találkozón Berbatov egymaga négy gólt ért el, és ezzel egészen a második helyig jött fel a 2007-es év góllövőlistáján. A bolgár támadó a válogatottban elért nyolc góljának is köszönheti előkelő helyezését: a listán szereplő játékosok közül az év során senki sem volt többször eredményes címeres mezben.

A spanyol liga két dél-amerikai támadója, Diego Forlán és Lionel Messi csak egyetlen góllal maradt le a képzeletbeli dobogó második fokától. Mind a két futballcsillag egyenletesen osztotta be találatait, vagyis mindegyik sorozatban betaláltak, legyen szó bajnokságról, nemzetközi vagy hazai kupáról, esetleg válogatottról - sőt, címeres mezben mindketten gólt szereztek a nyári Copa Américán is. Messinél azonban mindenképpen meg kell említeni, hogy az év elején és a végén is sérüléssel bajlódott, ezért valamivel kevesebb mérkőzésen lépett pályára.

Az élmezőny szereplői közül Teofanisz Gekasz és Francesco Totti eredménye azért különösen értékes, mert ők a négy, szóba jöhető tétmérkőzés-típus közül kettőben egyáltalán nem találtak be, és elsősorban bajnoki góljaiknak köszönhetően kerültek ilyen jó pozícióba. Gekasz a nemzetközi porondon és a kupában nem volt eredményes, míg Totti az Olasz Kupa mellett a válogatottban nem szerzett gólt - utóbbi nehéz is lett volna a számára, lévén lemondta a squadra azzurrában való szereplést.

http://www.youtube.com/v/Nxxyas212sE&rel=1
Szép gólok Tottitól


Az év végi díjkiosztókon minden elismerést besöprött Kakának a maga 24 találatával nem kell szégyenkeznie, de azért feltűnő, hogy milyen kevés gólja volt a Serie A-ban. Főleg tavasszal, amikor mindössze három bajnoki találat állt a neve mellet - más kérdés, hogy a Bajnokok Ligájában nagyon fontos gólokat szerzett.

Csak érdekességképpen: a barcelonai Ronaldinho 2007-ben 20 gólt szerzett, és ebből mindössze egyet a Bajnokok Ligájában. Az eddigi két győztesünk közül csak a 2005-ben diadalmaskodott Luca Toni került be az élmezőnybe, mégpedig elsősorban őszi remeklése miatt, hiszen 26 találatából mindössze hatot ért el az év első felében, a Fiorentina színeiben, és három válogatottbeli gólja mellett a Bayern München szurkolóit 17 alkalommal boldogította. A tavalyi első, a spanyol David Villa ezúttal nem fért be az első 25 közé, 2007-ben csupán 19 gól fűződött a nevéhez.

A 2007-es év góllövőlistája
(a helyezés és a játékos neve után sorrendben a bajnoki mérkőzéseken, a nemzetközi kupa-, a hazai kupamérkőzéseken, a válogatottban, illetve az év során szerzett összes gól száma olvasható)

1.Cristiano Ronaldo (portugál, Manchester United)
1873533
2.Ruud van Nistelrooy (holland, Real Madrid)
246-232
Robbie Keane (ír, Tottenham Hotspur)
1865332
Dimitar Berbatov (bolgár, Tottenham Hotspur)
1554832
5.Diego Forlán (uruguayi, Villarreal CF, Atlético Madrid)
2051531
Lionel Messi (argentin, FC Barcelona)
1942631
7.Frédéric Kanouté (mali, Sevilla FC)
1496130
8.Teofanisz Gekasz (görög, VfL Bochum, Bayer Leverkusen)
21--627
Wayne Rooney (angol, Manchester United)
1195227
10.Luca Toni (olasz, Fiorentina, Bayern München)
1562326
11.Didier Drogba (elefántcsontparti, Chelsea FC)
1255325
Fernando Torres (spanyol, Atlético Madrid, Liverpool FC)
1734125
Rafael van der Vaart (holland, Hamburger SV)
1622525
Francesco Totti (olasz, AS Roma)
232--25
15.Kaká (brazil, AC Milan)
109-524
Kevin Kuranyi (német, FC Schalke 04)
1522524
Luis Fabíano (brazil, Sevilla FC)1471224