Vágólapra másolva!
Szezon végéig szóló szerződést kötött Laczkó Zsolttal az angol Leicester City labdarúgócsapata. A magyar utánpótlás-válogatott játékos a görög Olimpiakosztól érkezik kölcsönbe. A Leicester edzője, Ian Holloway úgy véli, az egykori ferencvárosi középpályás még az általa "felfedezett" Halmosi Péternél is nagyobb tehetség.

"Még a Plymouth csapatánál hasonló körülmények között bukkantam rá annak idején Halmosi Péterre, aki az egyik legjobb játékos lett, akit valaha is szerződtettem. Laczkó 21 éves, s megvan benne a lehetőség, hogy még jobb futballista legyen" - nyilatkozta a csapat új szerzeményéről Ian Holloway vezetőedző.

"A magyar középpályás mindkét lábbal veszélyes, ráadásul jól beszél angolul, ez segítheti a beilleszkedését az új környezetben. Alig várom már, hogy Leicester-mezben lássam."

Laczkó elmondta, számára hihetetlen, hogy a Leicersternél lehet. "Azt hiszem, minden magyar labdarúgó arról álmodik, hogy egyszer Angliában játszhasson."

A játékos a szombati FA-kupa-fordulóban még nem léphetett pályára, s a szezon során erre már nem is lesz lehetősége, hiszen a Leicester 2-0-s vereséget szenvedett a Southampton otthonában, és kiesett.

Több élvonalbeli együttesnek is a harmadik forduló jelentette a végállomást: az Everton, a Birmingham City, a Blackburn Rovers és a Bolton Wanderers sem jutott a legjobb 32 közé.

Nyert viszont a címvédő Chelsea, amely Buzsáky Ákos gárdáját, a másodosztályú Queens Park Rangerst győzte le 1-0-ra.

Nem járt szerencsével Vaskó Tamás sem, a Bristol City otthon bukott el a Middlesbrough ellen. A Plymouth (Halmosi Péter gólt szerzett) és a Watford (Priskin Tamás 11 percet kapott) továbbjutott, míg a West Bromwich Albion - amelyben Gera Zoltán egy félidőnyi lehetőséget kapott - ikszelt a Charlton pályáján, s ezzel legalább az újrajátszást kiharcolta.

Eredmények, FA-kupa, 3. forduló (a 32 közé jutásért):
Bristol City - Middlesbrough 1-2 (1-1)
A hazaiaknál Vaskó Tamás végigjátszotta az összecsapást.

Charlton - West Bromwich 1-1 (1-1)
Gera a 18. percben sárgát kapott, a félidőben lecserélték.

Chelsea - Queens Park Rangers 1-0 (1-0)
Buzsáky Ákost az 50. percben lecserélték.

Plymouth - Hull 3-2 (2-0)
A hazai együttes második gólját Halmosi Péter szerezte.

Watford - Crystal Palace 2-0 (1-0)
Priskin Tamás a 79. percben állt be a Watfordba.

Aston Villa - Manchester United 0-2 (0-0)
Barnsley - Blackpool 2-1 (0-1)
Blackburn - Coventry 1-4 (0-1)
Bolton - Sheffield United 0-1 (0-1)
Brighton - Mansfield 1-2 (1-2)
Chasetown - Cardiff 1-3 (1-1)
Colchester - Peterborough 1-3 (1-1)
Everton - Oldham 0-1 (0-1)
Huddersfield - Birmingham 2-1 (1-1)
Ipswich - Portsmouth 0-1 (0-0)
Norwich - Bury 1-1 (0-0)
Preston - Scunthorpe 1-0 (0-0)
Southampton - Leicester 2-0 (2-0)
Southend - Dag & Red 5-2 (1-1)
Sunderland - Wigan 0-3 (0-1)
Swansea - Havant and Waterlooville 1-1 (0-0)
Swindon - Barnet 1-1 (0-0)
Tottenham - Reading 2-2 (1-1)
Tranmere - Hereford 2-2 (0-0)
Walsall - Millwall 0-0
West Ham - Manchester City 0-0
Wolverhampton - Cambridge United 2-1 (0-1)

Döntetlen esetén újrajátszás következik.