Vágólapra másolva!
Ha a pályán nem is megy neki, Adriano azért továbbra képes a váratlan húzásokra. A jelenleg a Sao Paolóban kölcsönszerződéssel játszó Inter-csatár felszólította a brazilokat: mostantól hívják Császárnak.

Való igaz, a 25 éves támadót Milánóban ezzel a becenévvel tisztelték meg az Inter-szurkolók, ám a karrierje holtpontján Sao Paolóba érkező játékos eleinte maga kérte, hogy tartózkodjanak ettől a megnevezéstől, amíg vissza nem nyeri a régi formáját.

Szerénysége azonban nem volt hosszú életű. "Meggondoltam magam, mostantól hívjatok Császárnak!" - nyilatkozta a minap a helyi médiában. "Megérdemlem ezt a megszólítást, sokáig keményen dolgoztam, hogy eljussak idáig."

Nem meglepő, hogy Adriano múltbéli érdemeire hivatkozik, a jelen ugyanis nem sok jóval kecsegtet. Az Intertől "magánéleti problémák" miatt száműzte Roberto Mancini, a csatár elsősorban az alkoholfogyasztásban nem ismerte a mértéket, és némi túlsúlyt is magára szedett.

Sao Paolóban ennek ellenére nagy lelkesedéssel fogadták a 37-szeres brazil válogatott játékost, megkapta a tízes mezt, és góllal mutatkozott be új csapatában - de nem kellett sokáig várni, hogy újra felforrósodjon körülötte a levegő. Február 10-én a Santos elleni mérkőzésen lefejelte az ellenfél labdarúgóját, Domingost, amivel másfél éves eltiltást kockáztatott, de megúszta két meccsel.

Múlt pénteken aztán a folymatos kimaradásait is elnéző klubvezetésnél is betelt a pohár, miután Adriano előbb félórás késéssel érkezett, majd a többieknél korábban távozott az edzésről. "Hogy miért ment el idő előtt? Mert ő úgy akarta" - mondta kissé feldúltan Marco Aurelio Cunha sportigazgató. "A csapattársai mindesetre nem hiányolták. Ha nem érzi jól magát nálunk, nyugodtan továbbállhat" - tette hozzá.