Vágólapra másolva!
Az FA-kupa idei kiírása már eddig is rengeteg érdekességet és furcsaságot hozott: sorra hullottak el a sztárcsapatok, és a legjobb négy közé mindössze egy élvonalbeli gárda jutott. Az elődöntősök között ott van a The Championshipban, azaz az angol második ligában szereplő Cardiff City is, amely a dolgok jelenlegi állása szerint hiába nyerné meg a kupát - nem indulhatna el a nemzetközi porondon.

Mindez "természetesen" az Egyesült Királyságnak, illetve azon belül Wales futballstátuszának köszönhető. Nagy-Britannia négy alkotmányos része egyaránt saját válogatottal és külön pontvadászattal rendelkezik, a klubok utóbbiból kvalifikálhatják magukat az európai kupaporondra.

Walesben azonban egészen 1992-ig nem rendeztek külön bajnokságot, csak a kupát írták ki, az ottani klubok az angol ligarendszerben szerepeltek, így történhetett, hogy a walesi gárdák sokáig csak a Kupagyőztesek Európa-kupájában tűntek fel a nemzetközi porondon. A walesi szövetség ezen áldatlan állapoton akart változtatni 1992-ben, amikor létrehozta a League of Walest - igen ám, de néhány egyesület nem kért az alacsony színvonalú külön bajnokságból, és továbbra is az angol ligában kívánt versenyezni.

Ennek megfelelően a Cardiff City, a Swansea City és a Wrexham FC továbbra is Angliában szerepel, és mivel mindegyik gárda az alacsonyabb osztályokban vitézkedik, eddig nem volt fontos, hogy tulajdonképpen kizárták magukat a nemzetközi porondon való szereplésből.

A klubok ugyanis továbbra is walesinek számítanak, és a Walesi Labdarúgó Szövetség égisze alá tartoznak, amely azonban csak saját bajnokságából és kupájából indíthat csapatot az UEFA rendezvényein - márpedig a fenti három gárda nem itt szerepel. A Cardiff City mostani FA-kupa-menetelésével alaposan felkavarta ezt az állóvizet, a jelenlegi szabályok értelmében ugyanis hiába nyerné meg a sorozatot, akkor sem képviselhetné Angliát az UEFA-kupában a következő idényben - lévén nem tartozik az FA égisze alá.

Mindez persze nem tetszik a Cardiff Citynek, és az egyesület ambiciózus tulajdonosa, Peter Ridsdale (egykoron ő volt a Leeds United első embere is, amikor a klub elődöntőt játszott a BL-ben - majd csődbe ment) szeretné, ha az angol szövetség felülvizsgálná a helyzetet.

Az FA egyelőre várakozó álláspontra helyezkedik - miközben alighanem nagyon bízik benne, hogy a Cardiff elbukja a Barnsley FC elleni elődöntőt - de azért felvette a kapcsolatot mind a walesi szövetséggel, mind az UEFA-val. Utóbbi elnöke, Michel Platini szokásához híven megint azelőtt nyilatkozott, hogy jobban belegondolt volna a dologba, hiszen kijelentette: "Nem hiszem, hogy normális dolog, ha a kupagyőztes nem indulhat az UEFA-kupában. Úgy gondolom, hogy a legfontosabb a pályán elért eredmény". Kérdés, mit szól ehhez a walesi és az angol szövetség...

A cardiffiak mindenesetre saját érdekükben néhány külföldi példát említenek, hiszen Európában akad pár hasonló szituációban lévő egyesület. Itt van mindjárt az FC Vaduz, amely a svájci pontvadászatban, annak is a másodosztályában vitézkedik, miközben "örökös" liechtensteini kupagyőztesként rendszeresen ott van az UEFA-kupában (amint arra az újpesti drukkerek élénken emlékezhetnek) - más kérdés, hogy Liechtensteinben nincs önálló bajnokság, így aztán a vaduziak ott nem is indulhatnának.

Hasonlóan magyarázható az AS Monaco helyzetében a francia pontvadászatban való indulás, de a Derry City szituációja már kicsit kacifántosabb. A klub az északír Derry városában található, és 1972-ig az északír pontvadászatban szerepelt, ám a politikai és vallási körülmények nem tették lehetővé, hogy itt folytassa - így aztán az egyesület 13 éven keresztül csak utánpótláscsapatot működtetett, majd 1985-ben csatlakozott az ír pontvadászathoz. Azóta ott szerepel, olyannyira, hogy 1997-ben és 2007-ben bajnok is lett, és Írországot képviselte a BL selejtezőjében - északír egyesületként.