Vágólapra másolva!
Várhidi Péter szövetségi kapitánynak szakmai beszámolót kell készítenie a jövő csütörtöki ülésre a Szlovénia elleni, szerdai 1-0-s vereség okairól - döntött a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége.

Az MLSZ arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a testület elfogadhatatlannak tartja a válogatottnak a zalaegerszegi barátságos mérkőzésén mutatott hozzáállását, a kiábrándító és lelketlen játékot.

"Természetesen én sem voltam elégedett azzal, amit láttam, de az okokról is beszéltem, elmondtam, hogy Gera Zoltán, Hajnal Tamás, Halmosi Péter és Dzsudzsák Balázs pótlását nem tudjuk megoldani" - reagált a távirati iroda érdeklődésére Várhidi.

"Elkészítem a szakmai beszámolót, de sok újdonsággal nem tudok szolgálni. Nem éreztem úgy, hogy lélektelenül játszottunk volna. A védekezésünk stabil volt, hiszen a szlovénoknak nem volt kidolgozott támadásuk, a gólt egyéni hiba előzte meg. Ez a legnagyobb gondunk, hogy ezeket a hibákat nem tudjuk még kiiktatni a játékunkból, de ez sem a szándékon múlik. Azt gondolom, a barátságos meccseken lehet kísérletezni, új dolgokat kipróbálni."

Az elnökség ezenkívül foglalkozott az MLSZ április 7-én tartandó rendkívüli közgyűlésével, melyen a Telkiben megvalósítani kívánt edző- és tudományos központ felépítéséhez kapcsolódó banki finanszírozási ajánlat elfogadásáról fog dönteni.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=YmVnugxoCaEvZW9U


Az MLSZ május 14-én tartja évi rendes közgyűlését, melyen a szövetség 2007. évi mérlegének beszámolója, a közhasznúsági jelentés és egyéb témák szerepelnek napirenden.

Döntés született arról is, hogy Ökrös András főtitkár szerződését közös megegyezéssel, 2008. május 31-ai hatállyal felbontják.