Vágólapra másolva!
Arséne Wenger, az Arsenal labdarúgócsapatának vezetőedzője úgy véli, teljesítménye alapján többet érdemelt volna alakulata a Liverpool ellen. A londoni együttes szerda este, hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott angol riválisával a Bajnokok Ligája elődöntőjében zajló párharc első felvonásán.

"Ahhoz képest, amit mutattunk, nem igazán kaptuk meg a fizetséget. Csalódás volt 1-1-re végezni" - nyilatkozott a találkozót követően.

A francia tréner több esetet is említett, melyek komolyan befolyásolták az összecsapás végkimenetelét. Például azt, amikor Brendtner a gólvonalon állva mentett saját csapattársa lövésénél, vagy azt, amikor a bíró egy "nyilvánvaló tizenegyest nem adott meg".

"A játékvezető öt méterre állt a szabálytalankodó Kuyttól, mégsem ítélt büntetőt. Őszintén szólva ez nehezen érthető" - tette hozzá.

Wenger mindezek mellett elismerte, hogy a Liverpool jól védekezett, kevés teret adott a játék szervezéséhez. "Ilyen jellegű mérkőzésen sohasem adódik húsz helyzet, legfeljebb négy-öt. Nekünk ez megvolt. Az egyenlítés után viszont a csapatom egy kicsit megingott."

Rafael Benitez, a Liverpool vezetőedzője inkább az elért eredménnyel, illetve a kilátásokkal foglalkozott. "Kedvező helyzetben vagyunk, az Anfield Road nagy előnyt jelent majd nekünk. Az Arsenal azonban jó csapat, bárhol képes a kapuba találni."

A Kuyt-Hleb "találkozót" illetően a spanyol tréner úgy foglalt állást, hogy a visszajátszások alapján nem lehet egyértelműen eldönteni, szabálytalan volt-e a holland játékos. "Az angol bajnokságban ez nem lenne tizenegyes" - közölte mosolyogva.

Megemlítette még, hogy két-három alkalommal nagyon gyorsan visszaadták a megszerzett labdát a sokat támadó Arsenalnak, s ezek nem voltak egyszerű pillanatok, az idegenben lőtt gól viszont minden bizonnyal sokat ér.

Dirk Kuyt maga is úgy véli, hogy nem volt tizenegyes, amikor a betörő Hlebhez hozzáért, és a fehérorosz játékos elesett előtte. "Nem húztam a mezét" - szögezte le a holland futballista.

A másik szerdai mérkőzésen a Chelsea 2-1-re kikapott a Fenerbahce vendégeként, ezt a londoni alakulat játékosai csalódottan vették tudomásul.

"Az első félidőben kontrolláltuk a játékot, aztán mégis esélyt adtunk nekik a felállásra. Komoly lehetőségünk volt arra, hogy nyerjünk, még 1-1 után is. Akadtak gólhelyzeteink, de nem koncentráltunk eléggé. Kezünkben volt a meccs, most viszont kezdhetjük elölről a csatát" - összegzett Michael Ballack, az angol alakulat német középpályása.

Zico, a törökök brazil trénere szerint rosszul kezdték a mérkőzést, amiért az ellenfél meg is büntette őket. "Az első félidőben úgy tűnt, mintha a játékosaim börtönben lennének, egyáltalán nem mozogtak. A szünetben azt beszéltük meg, hogy kockáztatni kell, egyúttal pedig kevesebb hibát követhetünk el, mint ellenfelünk. Ha a visszavágón úgy játszunk, mint most a második félidőben, Londonban is kedvező eredményt érhetünk el."

Vidicre három hét pihenő vár
Körülbelül három hétig nem léphet pályára Nemanja Vidic, a Manchester United szerb labdarúgója, aki az AS Roma elleni keddi Bajnokok Ligája-negyeddöntő első mérkőzésén sérült meg. "Szerencsére nem szakadt el a térdszalagja, csak húzódásról van szó" - nyilatkozott a klub szóvivője. A 26 éves védő a 2-0-ra megnyert római összecsapáson egy felugrás után rosszul fogott talajt, és először úgy tűnt, komoly a baj. Vidic biztosan kihagyja a jövő heti visszavágót.