Vágólapra másolva!
A West Bromwich Albion hétfőn este 1-1-et játszott a kiesés ellen küzdő Southamptonnal, s így egy fordulóval az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság vége előtt még behozható, de már ledolgozhatatlan előnyre tett szert. Feltéve, hogy a második Stoke City legalább egy pontot szerez a Leicester ellen, a WBA akkor eshet vissza a csak rájátszást, de nem automatikus feljutást jelentő harmadik helyre, ha a rivális Hull City - például - 6-0-ra nyer az Ipswich otthonában, s mindeközben Geráék legalább 6-0-ra kikapnak a Queens Park Rangerstől. Hogy ettől már nem félnek a birminghami csapat szurkolói, azt híven jelzi: a hazai pályán rendezett találkozó lefújása után ellepték a gyepet, s hatalmas ünneplésbe kezdtek.

Gera Zoltán angol másodosztályú csapata, a West Bromwich Albion szombaton akár "játék nélkül" kiharcolhatta volna a feljutást, ám a dobogós Hull City egy 85. percben szerzett góllal 2-1-re legyőzte a Crystal Palace-t, s ezzel a győztes csapatnak még megmaradt az esélye arra, hogy megelőzze a második helyezett birminghamieket, így a WBA játékosai ekkor még nem ünnepelhettek.

A WBA-fanatikusok talán nem is bánták, hogy legalább hétfőig várniuk kell a pezsgőbontással, tudták ugyanis: a Southampton ellen már egy döntetlen a PL-be repíti Geráékat.

S ugye nincs szebb annál, mint saját közönség előtt elérni a kitűzött célt, a Premiershipbe kerülést - mindenki tudta: ha ez hétfőn este sikerül Greeningéknek, óriási ünneplésre kerül sor a második legnagyobb angliai városban.

Angol Championship, 45. forduló:
West Bromwich Albion - Southampton FC 1-1 (0-0)
The Hawthorns, 26 167 néző
vezette: L. Mason
WBA: Kiely - Hoefkens, Barnett, Clement, Robinson - Gera, Koren, Greening (Moore, 81.), Morrison (Brunt, 64.) - Phillips, Miller (Bednar, 69.).
Southampton: R. Wright - J. Wright, Lucketti, Perry, Surman - Safri (Dyer, 63.), Idiakez, Viafara, Euell - Stern John (Wright-Phillips, 74.), Saganowski (Lallana, 74.).
gól: Brunt (84.), illetve Lallana (77.)

A találkozó nem csak a WBA szempontjából volt kulcsfontosságú, hiszen míg a hazaiak ugye a feljutásért, a szebb napokat is megélt vendégek a kiesés elkerüléséért küzdöttek.

Ennek tükrében talán arra lehetett számítani, hogy egymásnak esnek a csapatok, de nem így startolt a meccs - az első 20 percben gólhelyzetet nem láthattak a drukkerek, a kezdeti "kóstolgatás" után is csak pár lecsúszott (értsd: veszélytelen) kapuralövést és tétova mezőnyjátékot jegyezhettünk.

Gera a középpálya jobb oldalán futballozott, s a hazaiak közül rajta látszott tán a legkevésbé, hogy egy "békés" 0-0 is feljutást ünneplő esti megabulit jelenthet a birminghami szurkolók számára. Volt egy szép csel utáni kiugratása és lendületesen szaladgált a szélen, beadásokkal is próbálkozott, ám ez is kevés volt ahhoz, hogy - az első fél órában - veszélybe kerüljön a Szentek kapuja.

A játékrész utolsó tíz percében már jobban akartak Gera csapattársai is, a 35.-ben például egy rossz Southampton-felszabadítás után Greening ballal, 20 méterről, nagy erővel lőtt épphogy a keresztléc fölé.

Pár pillanattal később Kevin Phillips betalálhatott volna, de: 1.: rosszul helyezkedett, így lesen volt, 2. a jobb oldalról érkező lapos passzt két lépésről nagyon csúnyán fölé "pörgette".

A 37. percben jött a vendégek első veszélyes(ebb) helyzete: a balszélről középre tett labdát Saganowski szerezte meg, majd négy védő szorításából, 7 méterről fölé lőtt - brusztolása majdnem eredményre vezetett.

A 44. percben Gera egy csel után a bal alsót vette célba 16-ról, Wright azonban védett.

Mi lesz Gera Zoltán sorsa?
Gera Zoltán régi-új álma nehezen teljesült. Két Premiership-szezon után, 2006-ban kiesett az élvonalból a WBA, s bár 2007-ben a Wembleyben playoff-döntőt vívhatott a Derby Countyval, ám kikapott az idei PL-szezonban harmatgyenge, egy győzelemmel tökutolsó gárdától. Az utóbbi két évben rengeteg "állítólagos" kérője volt a 29. születésnapját pár napja, április 22-én ünneplő középpályásnak, a nagy négyesen (MU, Chelsea, Arsenal, Liverpool) kívül szinte mindegyik elsőligás csapattal összeboronálta a magyar és az angol sajtó a mágikusnak tartott magyart.

Mégsem sikerült elszerződnie Birminghamből (a klubja semmi pénzért nem engedte), s mivel hamarosan lejár a szerződése, a Bosman-szabály alapján ezúttal már nincsen szava a Bromnak, nem akadályozhatja meg Gera távozását, aki ingyen léphet le a Hawthorns-ből. Kérdés, így, hogy feljutott Tony Mowbray együttese, és Gerának nem is ment rosszul a játék (nyolc gól a ligában, két gól az FA-kupában), érdemes-e váltania. Játékosügynöke szerint egy spanyol élcsapat is érdeklődik iránta, ám az angol focit és kultúrát igencsak kedvelő Gerzson szinte biztos, hogy nem fog belevágni egy újabb kalandba - tán még Anglián belül sem. Meglehet, nem is lenne érdemes, hiszen teljesült a vágya, feljutott csapatával a Premiershipbe (pár hete úgy nyilatkozott, hogy ezt még az FA-kupa-döntőbe kerülésnél is fontosabbnak tartja).

Ősztől ismét az Everton és a többi sztárcsapat ellen villoghat -
de vajon zebracsíkos mezben?

A WBA-nál már régóta sürgetik, hogy hosszabbítson, s most, hogy "nem a Real Madrid, de egy nagynevű spanyol csapat" is érdeklődik (?) iránta, biztos, hogy élete legjobb szerződését kötheti meg egy PL-be jutott együttessel az exferencvárosi kedvenc. Már 29 éves, ami a labdarúgásban "késői középkornak" számít, újdonsült kispapa, a családjára is gondolnia kell, amely a hírek szerint nagyon jól érzi magát Anglia szívében - ezeket is figyelembe véve 99 százalék, hogy napokon, esetleg heteken belül szignálni fogja új kontraktusát az egyik legjobb magyar labdarúgó.

S hogy mi az az egy százalék? Ha a nagy angol négyes, vagy ha Spanyolországból nem is a Real Madrid vagy a Barca, de valamelyik spanyol kupacsapat (Sevilla, Atlético, Valencia, Villarreal) esetleg tényleg bejelentkezik érte....


A második játékrészben szemléletet váltott a West Brom, azonnal letámadta ellenfelét (már az első 45 percben is 58 százalékban birtokolta a labdát, de az a teljesítmény mégsem volt túl meggyőző).

Az 51. percben Miller bolondot csinált a "szent" bekkekből, a jobb oldali alapvonaltól pár lépésre, remek cselsorozat után éles szögből lőtt, a rövidet fedező Wright azonban hárított.

Folytatódott a WBA-nyomás, Morrison kényszerítő után távolról tüzelt, de bombája 2 és fél méterrel elkerülte a vendégkaput. Még mindig csak az 55. percben jártunk, amikor Gera mértani pontosságú indítással ziccerhelyzetbe hozta Phillipset, aki megint lesen volt, ráadásul ismét ocsmányul találta el a labdát...

(Tudják, ki került be a WBA-ból a Championship álomcsapatába? A hétfői meccsen ügyetlenkedő Phillipsen kívül a védő Robinson és a csapatkapitány Greening - Gera tehát nem. Pici magyar érdekeltsége azért van a voksolásnak: a skysports.com cikkének az egyik Cardiff-rajongó hozzászólója Halmosi Pétert hiányolta a csapatból, mondván: ő a legjobb Premiershipen kívüli futballista.)

Húsz perccel a befejezés előtt Gera ismét két trükköt vetett be, hogy aztán a balszélen meginduló Bruntot szöktesse, akinek a középre ívelését Phillips fejelte kapu fölé. A WBA számolatlanul dolgozta ki a helyzeteket, Gera például 11 méterről, felhőfejessel hozta helyzetbe a kapu előtt ólálkodó Phillipset, aki közelről a kapusba fejelt.

S láss csodát, mégis a Southampton jutott vezetéshez. A csereként beállt tinicsatár, Lallana előbb ballal még nem talált célba, ám másodjára, a 77. percben, jobb lábbal már nem hibázott - egy lapos indítás után betört a 16-oson belülre, majd nem messze az ötös jobb sarkától, 8 méterről kilőtte a bal alsót (0-1).

A sárgamezesek hívei majd szétrobbantak az örömtől a stadionban, de hét perccel a vezetés megszerzése után lefagyott a mosoly az arcukról. A jobb oldali szögletzászló felől érkező beívelést elvétette az egyik vendégvédő, a Lallanához hasonlóan cserejátékos Brunt pedig jobbal lekezelte a labdát, majd 12 méterről, ballal laposan megküldte, s a játékszer az addig jól védő Wright lába között jutott el a kapuba (1-1).

Az eredmény a hátralévő időben már nem változott, s bár meglepetés, hogy nem nyert a hazai csapat, mégis mennyivel másképp festett a játékosok arca: az 1-1 mennyországba repítette a WBA-t, a Szentek pedig a bravúrpont ellenére sem tudtak elmozdulni a kiesőzónából.

A lefújás után a drukkerek ellepték a pályát, és óriási ünneplésbe kezdtek, az angolokat ismerve a fiesta kedd hajnalig véget sem ér, s nem kell félniük a pub-tulajdonosoknak sem, hogy rajtuk marad a sörkészlet.

Tabella (mérkőzésszám, gólkülönbség, pontszám):
1. West Bromwich Albion 45 +31 78
2. Stoke City 45 +14 78
3. Hull City 45 +19 75
4. Bristol City 45 -2 71
5. Watford FC 45 +6 69
6. Crystal Palace 45 +11 68
7. Wolverhampton Wanderers 45 +4 67
8. Ipswich Town 45 +8 66
9. Sheffield United 45 +6 66
10. Plymouth Argyle 45 +11 64
11. Burnley FC 45 -2 62
12. Charlton Athletic 45 +2 61
13. Cardiff City 45 +1 61
14. Queens Park Rangers 45 -4 58
15. Preston North End 45 -3 56
16. Norwich City 45 -7 55
17. Barnsley FC 45 -10 55
18. Blackpool FC 45 -5 53
19. Coventry City 45 -9 53
20. Sheffield Wednesday 45 -4 52
21. Leicester City 45 -3 51
22. Southampton FC 45 -17 51
23. Scunthorpe United 45 -23 45
24. Colchester United 45 -24 37

Az első két helyezett azonnali Premiership-jogosítványt kap, míg a 3-6. helyen végzett csapatok "elődöntős minitorna" keretében, rájátszás során döntenek még egy első osztályú pozícióról (a döntőt a Wembleyben rendezik). Azaz, összesen hárman jutnak fel az élvonalba. Az utolsó három együttes búcsúzik a második vonaltól.

Ami a "magyaros" csapatokat illeti, a 3-6. playoff-helyért harcban van Priskin Tamás együttese, a Watford, s már biztosan ott lesz a rájátszásban Vaskó Tamás gárdája, a Bristol City.

Balogh Béla és a Colchester United kiesett a Championshipből, és bajba kerülhet még a Leicesterben - ritkán - szereplő Bori Gábor és Laczkó Zsolt klubja is.

Az utolsó (46. forduló) programja:
2008. május 4., szombat (minden meccs 16 órakor kezdődik)
Scunthorpe United - Colchester United
Stoke City - Leicester City
Bristol City - Preston North End
Queens Park Rangers - West Bromwich Albion
Crystal Palace - Burnley FC
Ipswich Town - Hull City
Wolverhampton Wanderers - Plymouth Argyle
Blackpool FC - Watford FC
Cardiff City - Barnsley FC
Charlton Athletic - Coventry City
Sheffield Wednesday - Norwich City
Southampton FC - Sheffield United.