Vágólapra másolva!
Valósnak bizonyult a The Sun című lap értesülése: menesztették az FC Chelsea vezetőedzői posztjáról Avram Grantot. A Premier League-ben szereplő klub közölte, "ma szerződést bontottak" a trénerrel.

A The Sun, a legnagyobb brit tömeglap szombaton azt írta, hogy az izraeli menedzser előző nap "érzelmes búcsút vett a csapat sztárjaitól", mivel felkészült menesztésére.

A beszámoló szerint "kínos" helyzetbe hozta a Chelsea milliárdos orosz tulajdonosát, Roman Abramovicsot, hogy a csapat Moszkvában, az ő otthonában vesztette el a Bajnokok Ligája-döntőt.

Az idézett bennfentesek szerint Grant sorsa a büntetőpárbaj elvesztésének pillanatában megpecsételődött. A klubforrások azt is tudni vélik, hogy a szakvezető 5,2 millió font (1,6 milliárd forint) végkielégítéssel távozhat, azzal a kikötéssel, hogy menesztése után senkinek nem nyilatkozhat.

Az egyik forrás szerint a klubnál "nem lesznek nagyon szomorúak" Grant távozása miatt. "Rendes fickó volt, csak éppen túl magasra került" - mondta róla a The Sun által idézett bennfentes.

A lap szerint José Mourinho, az előző, portugál menedzser mindeközben "elkezdte újjáépíteni kapcsolatát" Abramoviccsal. A tavaly menesztett szakvezető az elmúlt hat hétben állítólag háromszor is leült "egy könnyed csevegésre" a Chelsea tulajdonosával.

Jóllehet a Barcelona volt vezetőedzője, Frank Rijkaard továbbra is favoritnak számít, a The Sun által idézett egyik magas rangú Chelsea-vezető szerint azonban "szóba került" Mourinho visszatérése is.

A lap a lehetséges utódok közé sorolja még Guus Hiddinket, az orosz válogatott holland szakvezetőjét, "Abramovics barátját ... aki fizetését is tőle (Abramovicstól) kapja". A The Sun szerint Sven-Göran Eriksson, az angol válogatott volt szövetségi kapitánya is szóba jöhet, ha menesztik a Manchester City éléről.