Társoldalunk:

Gera négy évig Londonban futballozik

2008.06.11. 13:18

Gera Zoltán az angol élvonalbeli Fulham labdarúgócsapatához igazolt, a magyar válogatott csapatkapitánya három plusz egy évre írt alá.

Gera korábban a West Bromwich Albionnal is tárgyalt, ám nem fogadta el a szerződéshosszabbítási ajánlatot.

A 29 esztendős válogatott középpályás 2004-től 155 találkozón lépett pályára a birminghami együttesben, és 25 gólt szerzett.

Gera a most véget ért szezonban tízszer talált be az ellenfelek kapujába, döntő érdemei voltak abban, hogy a WBA feljutott az élvonalba, az FA-kupában pedig az elődöntőig menetelt.

"Nagyon boldog vagyok, és nagy nyugalmat érzek, hogy végre eldőlt a sorsom. Nem kis nyomás volt rajtam, hiszen az egész életemet meghatározó döntést kellett hoznom" - nyilatkozta Gera Zoltán.

"Több csapattól is volt nagyon komoly ajánlatom, és nem volt egyszerű a választás. Azt mondtam magamnak korábban, hogy oda kell mennem, ahol a legjobban akarnak, de ez a szempont sem könnyítette meg a helyzetemet, hiszen szerencsére több olyan klub is akadt, amelynél nagyon szívesen láttak volna, és marasztalt a WBA is. A Fulham mellett végül az döntött, hogy rajtuk egy kicsit mindenkinél jobban éreztem azt, hogy akarnak" - tette hozzá az 53-szoros válogatott játékos.

A Fulham nem számít élcsapatnak a Premier League-ben, a 2008-as idényben épphogy bennmaradt, csak jobb gólkülönbséggel előzte meg a Reading FC-t. Nem nagycsapat, de patinás: 1879-ben alapították, s ezzel a legöregebb fővárosi klubnak számít.

Forrás: EPA

Niemi ezt látta tavaly a ManUnited-Fulham (2-0) meccsen

Nagy angliai trófeát nem sikerült 129 év alatt elhódítania az együttesnek. Első nagyobb sikerét 1975-ben érte el, amikor második ligás csapatként FA-kupa-döntőt játszott, ám a fináléban kikapott a West Ham Unitedtől. A hazai meccseit a Temze partján, a Craven Cottage-ban játssza a Fulham, amely 2002-ben megnyerte az Intertotó-kupát (az oda-visszavágós döntőben 5-3-ra győzte le az olasz Bolognát), majd az UEFA-kupában két kört ment, a végállomást a német Hertha BSC jelentette.

A 90-es években a negyedik osztályig zuhant a fővárosi gárda, ám gyorsan "magához tért", s jelenleg is a legjobbak között szerepel.

A Fulham jelenlegi kerete:
kapusok: Kasey Keller (amerikai, születési év: 1969), Antti Niemi (finn, 1972), Mark Schwarzer (ausztrál, 1972), David Stockdale (angol, 1985)
védők: Nathan Ashton (angol, 1987), Chris Baird (északír, 1982), Carlos Bocanegra (amerikai, 1979), Philippe Christanval (francia, 1978), Brede Hangeland (norvég, 1981), Aaron Hughes (északír, 1979), Aaron Hughes (északír, 1979), Paul Konchesky (angol, 1981), Elliot Omozusi (angol, 1988), Ian Pearce (angol, 1974), Paul Stalteri (kanadai, 1977), Dejan Stefanovic (szerb, 1974), Moritz Volz (német, 1983)
középpályások: Leon Andreasen (dán, 1983), Jimmy Bullard (angol, 1978), Simon Davies (walesi, 1979), Clint Dempsey (amerikai, 1983), Toni Kallio (finn, 1978), Jari Litmanen (finn, 1971), Danny Murphy (angol, 1977), Alekszej Szmertyin (orosz, 1975), Gera Zoltán (magyar, 1979)
csatárok: Hameur Bouazza (algériai, 1985), David Healy (északír, 1979), Eddie Johnson (amerikai, 1984), Diomansy Kamara (szenegáli, 1980), Seol Ki-Hyeon (koreai, 1979), Shefki Kuqi (finn, 1976), Brian McBride (amerikai, 1972), Erik Nevland (norvég, 1977)
vezetőedző: Roy Hodgson (angol, 1947)

KAPCSOLÓDÓ CIKK