A klubhűség mintaképe felért a csúcsra

Az Európa-bajnokságot követően az UEFA technikai bizottsága alighanem gondban volt, amikor ki kellett jelölnie a torna legjobb futballistáját. Az nyilvánvaló volt, hogy egy spanyolnak kell nyernie, de nehéz lehetett eldönteni, hogy a csapatból kit is tüntessenek ki. Végül Xavira esett a választásuk, aki kevésbé látványosan, ámde annál hasznosabban futballozott - és az Eb utolsó két meccsén a kapu előtt is feltalálta magát.

A Hernández családban a labdarúgás mindig is központi szerepet játszott, hiszen Xavi édesapja, Joaquín Hernández López maga is futballozott, még a spanyol élvonalban is pályára lépett. Igaz, mindössze egyetlen mérkőzésen szerepelt a legjobbak között, 1966. január 23-án a CD Sabadell színeiben, és végig is játszotta a Real Betis elleni összecsapást. Később azért különböző alacsonyabb osztályú csapatokban tovább futballozott, majd visszavonulását követően edzőként dolgozott pár amatőr egyesületnél.



Xavier nevű fia 1980. január 25-én született a katalóniai Terrassában, és bár egyes források szerint gyermekkorában az RCD Espanyolnak szurkolt, 11 esztendősen már az FC Barcelona korosztályos gárdájában kergette a labdát. Ez volt az úgynevezett "Dream Team" időszaka, amikor a Johan Cruyff által irányított Barca egymás után négy bajnoki címet is nyert, és 1992-ben a Bajnokok Ligáját is elhódította. A katalán együttes csapatkapitánya, Josep Guardiola volt, és Xavi számára a Pep becenévre hallgató futballista volt az első számú példakép, ami a pályán is meglátszott, hiszen az ifjú tehetség ugyanazt a szerepkört töltötte be a korosztályos csapatokban. Vagyis középső középpályást játszott, ha kellett védekezett, ha szükség volt rá irányított, azaz ő volt a csapat esze.