Vágólapra másolva!
A sokak által a világ legjobb kapusának tartott Petr Cech az Európa-bajnokságon döntő pillanatban nagyot hibázott, és a cseh válogatott részben emiatt volt kénytelen már a csoportkörben búcsúzni. Cech elismeri felelősségét, ugyanakkor igyekszik túltenni magát a történteken, és gőzerővel készül az új szezonra - immár Luiz Felipe Scolari keze alatt.

- Az Európa-bajnokság nem végződött valami jól az ön számára...
- Én voltam a felelős a törökök elleni vereségért, mert az én hibám változtatta meg a mérkőzés menetét. Nem szokásom, hogy kibújjak a felelősség alól, nyilvánvaló, hogy rajtam ment el a dolog. A kapusiskolámban kielemeztük a hibát a tanítványaimmal, és elmondtam nekik, hogy bármi is történjék, mindig hinned kell magadban. Csak így teheted magadat túl a történteken.

- Máris megkezdte a felkészülést a Chelsea-vel. Milyenek az első benyomásai Luiz Felipe Scolariról?
- Csak pozitív dolgokat mondhatok róla. Nagyon fontos, hogy a saját szakmai stábjával érkezett, amelyben mindenki tudja, hogy mi a feladata, így a focistáknak csak a saját munkájukra kell koncentrálniuk. Ugyanez volt a helyzet akkor is, amikor José Mourinho érkezett, és most úgy érzem, hogy egy hasonlóan sikeres együttműködés kezdődött.

- Gondolja, hogy Avram Grant számára ez jelentette a problémát?
- Neki nagyon nehéz dolga volt, hiszen az idény közben kellett átvennie a csapatot, ráadásul egy sikeres edzőtől. Senki sem tudta, hogy mire is számíthat tőle. A szakmai stáb is menet közben változott, nem sokkal később érkezett Henk ten Cate is, és több olyan embernek kellett együtt dolgoznia, akik korábban sohasem találkoztak.

- Nem tart attól, hogy Scolari még sohasem irányított európai klubcsapatot? Ráadásul a Chelsea-nél magasak az elvárások...
- Lehet, hogy a Chelsea szakvezetői posztja az egyik legnehezebb tréneri feladat a világon, hiszen a győzelem nem elég, a játékstílusra is figyelni kell. De Scolari korábban volt a brazil válogatott szövetségi kapitánya is, márpedig ha valaki a brazilokkal vébén szerepel, akkor az aranyérmen kívül minden más eredmény csalódásnak számít. Ennél nagyobb nyomás nem létezik, de Scolarinak nem csak hogy sikerült elviselnie mindezt, hanem győzött is csapatával.

- Látványos támadójátékra számíthatunk a Chelsea-től?
- Természetesen ez a cél, de a legfontosabb mindig a győzelem. A Scolari által irányított brazil és portugál csapat sem mindig brillírozott, ugyanakkor látszott az együttesen, hogy rendkívül felkészült, mind fizikailag, mind taktikailag.

- És mit szól majd ehhez a tulajdonos, Roman Abramovics?
- Azt nem tudom, csak azt, amit a Bajnokok Ligája döntőjét követően mondott nekünk az öltözőben. Akkor bejött hozzánk, és kijelentette: "A múltat nem tudjuk megváltoztatni, de jövőre megint megpróbáljuk".

Forrás: www.guardian.co.uk
www.infosport-focivilag.hu