Vágólapra másolva!
Gulácsi Péter, a magyar U19-es és U21-es válogatott kapusa egy év kölcsönjáték után kétéves megállapodást írt alá az FC Liverpool együtteséhez. A játékosnak - mint elmondta - régi álma valósult meg azzal, hogy végleg leigazolta egy sztárklub, amelyben "a világ egyik legjobb kapusa, Pepe Reina mellett" fejlődhet.

Az MTK, illetve a Sándor Károly Akadémia egykori játékosa tavaly nyáron került a Liverpoolhoz, s az elmúlt egy évben kölcsönben szerepelt a Mersey-parti gárda második csapatában.

A kapuvédő, aki már a nagyválogatott keretében is megfordult, az elmúlt tizenkét hónapban kiváló teljesítményt nyújtott, és együttesével aranyérmet nyert a tartalékbajnokságban.

Az angol klub vezetői elégedettek voltak a futballistával, ezért - az mlsz.hu szerint - kétéves szerződést ajánlottak neki, amit Gulácsi hétfőn alá is írt.

Forrás: [origo]

"Nagyon büszke vagyok, arra, hogy szerződtetett a Liverpool. Egy álmom valósult meg azzal, hogy egy ilyen patinás klub színeiben szerepelhetek, ahol kiváló edzők és a világ egyik legjobb kapusa, Pepe Reina mellett fejlődhetek. Miután egy évig kölcsönben szerepeltem a klubnál, gondolkodás nélkül aláírtam a vezetők által felkínált szerződést. Hihetetlen érzés a Liverpool játékosának lenni" - nyilatkozta a klub hivatalos honlapján Gulácsi.

A mindössze 18 éves hálóőr közben már fel is került az első keret játékosai közé az FC Liverpool weboldalán.