Vágólapra másolva!
A Liverpool korábbi csatára, Robbie Fowler visszatér a Premier League-be, miután három hónapra szóló megállapodást kötött a Blackburn Rovers labdarúgócsapatával. A 33 éves futballista a nyár folyamán már a csapattal edzett, miután elhagyta a Cardiff City együttesét.

"Örülök, hogy aláírt, igazi vérbeli támadó, aki nem is olyan régen még liverpooli színekben szórta a gólokat. Biztos vagyok benne, hogy még mindig tudja hozni ezt a teljesítményt, így nem lesz akadálya, hogy meghosszabbítsuk a szerződését" - mondta Paul Ince, a Blackburn menedzsere, aki korábban a Liverpoolban és az angol válogatottban is szerepelt együtt Fowlerrel.

Az 1991 és 2001 között, majd a 2006-2007-ben a Vörösök színeiben 288 fellépésén 128 gólt szerző futballista a szombati, Arsenal elleni mérkőzésen mutatkozhat be a Blackburn színeiben. Angol lapok szerint azonban a mérkőzés minden bizonnyal a kispadon kezdi csak, ugyanis a Rovers várhatóan a Roque Santa Cruz, Jason Roberts kettőssel kezd.

Fowler az 1992 óta íródó Premier League-történelem negyedik legeredményesebb játékosa 161 találattal, nála többször csak Alan Shearer, Andy Cole és Thierry Henry szerzett több gólt.

A Premier League góllövőlistája (1992-2008)
260:
Alan Shearer
187: Andí Cole
174: Thierry Henry
161: Robbie Fowler
150: Les Ferdinand
147: Teddy Sheringham
137: Michael Owen
128: Jimmy Floyd Hasselbaink
123: Dwight Yorke
113: Ian Wright