Vágólapra másolva!
A Premier League 5. fordulójának nyitómérkőzésén a Sunderland Michael Chopra hajrában szerzett duplájával győzött 2-0-ra a Middlesbrough ellen. Choprának ez volt az első meccse a szezonban, ráadásul úgy lett a nap hőse, hogy az edzések látogatása helyett egy klinikára járt elvonókúrára beteges szerencsejáték-szenvedélye miatt.

Angliában a Sunderland és a Middlesbrough drukkerek számára az év egyik legfontosabb mérkőzése az úgynevezett Wear-Tees derbi, a két északkeleti gárda összecsapása. Bár a táblázaton nyolc hely választotta el egymástól a csapatokat, pontokban mérve csak három egységnyi volt a differencia a Boro javára, így a Fekete Macskák egy esetleges győzelemmel megelőzhették volna a riválist.

A meccs első izgalmas jelenetét Anton Ferdinand okozta, akinek hazaadásánál résen kellett lennie Gordon kapusnak, akinek volt kis gondja az átvétellel, és mivel megijedt a rárontó Afonso Alvestől, így jobbnak látta taccsra rúgni a labdát. A következő negyedórában csak Djibril Cissé kaput messze elkerülő bombái és szőkített szakálla jelentett látványosságot, aztán a 20. percben végre volt valami futball is, Afonso Alves szaabdrúgása levágódott a sorfalról, éppen Downing elé, aki dropból tüzelt, és Gordon nagy bravúrral őrizte meg a 0-0-t.

A túloldalon továbbra is Cissé riogatta a védelmet, előbb Huth mentett előle az utolsó pillanatban, majd Turnbull tolta ki ujjhegyel az extravagáns francia fejesét, igaz, mivel emelkedett az asszistens zászlaja, így ha bemegy a bólintás, akkor sem lett volna érvényes.

A sorminta szerint ismét a Boro következett, Johnson tolta be a labdát védők között keresztbe mozgó Afonso Alvesnek, aki választhatott hogy a rövidbe vagy a hosszúba küldje a labdát, de úgy tűnt, nem sikerült döntetni, mert Gordon hasába vágta a bőrgolyót. Az első félidő hajrájában előbb a legaktívabb sunderlandi, Cissé jegyzett újabb - nem igazán veszélyes - kapuralövést, majd Johnson passza után Aliadiere fordult le emberéről, hogy utána ballal vérszegényen, csemegének beillő labdát küldjön Gordon felé.

A 61. percben az addig magabiztos Turnbull majdnem lerontotta saját teljesítményét, előbb magához ölelt egy lövést, majd amikor ki akarta dobni egy labdát, addig bénázott, amíg Diouf lenyúlta a játékszert, végül Cissé lőtt 22-ről, de az időközben a gólvonal felé hátráló védők közül Huth mentett nagyot.

A Sunderland egyre többet taposta a gyepet a vendégek kapuja előtt, Richardson külsős lökete például magában hordozta a vezető gól lehetőségét, ám Turnbull nyújtózkodva kitolta. A hazaiak szorongattak, a Boro azonban szintén nem akart gól nélkül maradni, és kapott is egy komoly esélyt, amikor Nosworthy métereken át tartó ráncigálás után rálépett Aliadiere sarkára a 16-oson belül, amiért Howard Webb bíró büntetőt ítélt.

A labda mögé az a Downing állt, aki ebben az idényben a Stoke City ellen már elrontott egy büntetőt, és most sem tudta megoldani a feladatot, ballal vagy fél méterrel a léc fölé emelt. (Érdemes lenne egy statisztikát készíteni arról, hányszor marad ki a tizenegyes, amikor a rúgójátékos, Downinghoz hasonlóan, két lépésről fut neki a labdának...)

Az elrontott büntető miatt persze bűnhödött a Middlesbrough, egy labdaszerzés után Richardson hozta helyzetbe Choprát, aki 12 méterről, laposan a jobb alsó sarokba gurított (1-0). A gólszerző még a szünet előtt állt be a vállsérülést szenvedett Tainio helyére, és a hírek szerint Roy Keane-től felmentést kapott az edzések látogatása alól, mert egy klinikán kezeltette szerencsejáték-szenvedélyét.

Gareth Soouthgate csapata mindent megtett az egyenlítésért, de valami mindig hibádzott a befejezéseknél, a Sunderland viszont a hosszabbításban bebiztosította a három pontot: egy lecsorgó lövés a leshatáron tanyázó Malbranque elé került, aki önzetlenül középre gurított, így Chopra az üres kapuba passzolva alakította ki a végeredményt, és lett ezzel a nap hőse (2-0).

A Gera Zoltánnal felálló Fulham egygólos vereséget szenvedett a Blackburn otthonában, a magyar válogatott játékos végig a pályán volt a mérkőzésen. A BL-ben is szereplő Liverpool - amely az előző körben a címvédő
Manchester Unitedet verte - hazai környezetben meglepetésre nem bírt az újonc Stoke Cityvel.

Az Arsenal egy perc alatt fordított, majd a végén még növelte is előnyét a Bolton otthonában, ezzel átvette a vezetést a tabellán.

Eredmények, Premier League, 5. forduló:
Sunderland - Middlesbrough 2-0 (0-0)
gól:
Chopra (81., 92.)

Blackburn Rovers -Fulham 1-0 (0-0)
gól:
Derbyshire (84.)

FC Liverpool - Stoke City 0-0

West Ham United - Newcastle United 3-1 (2-0)
gól:
Di Michele (8., 37.), Etherington (53.), illetve Owen (67.)

Bolton Wanderers-Arsenal 1-3 (1-2)
gól:
Davies (14.), illetve Eboue (26.), Bendtner (27.), Denilson (87.)

Az állás:
1. Arsenal 5 11-2 12 pont
2. Liverpool 5 5-2 11
3. Chelsea 4 9-2 10
4. West Ham United 5 10-9 9
5. Aston Villa 4 8-6 7
6. Sunderland 5 5-6 7
7. Hull City 4 5-8 7
8. Blackburn Rovers 5 6-10 7
9. Manchester City 4 9-7 6
10. Fulham 4 4-4 6
11. Portsmouth 4 5-6 6
12. Everton 4 7-9 6
13. Middlesbrough 5 6-8 6
14. Wigan Athletic 4 7-4 4
15. Manchester United 3 3-3 4
16. West Bromwich Albion 4 4-5 4
17. Bolton Wanderers 5 5-7 4
18. Stoke City 5 7-10 4
19. Newcastle United 5 4-9 4
20. Tottenham Hotspur 4 4-7 1

A vasárnapi program:
West Bromwich Albion - Aston Villa 13.00
Chelsea - Manchester United 15.00
Hull City - Everton 16.00
Manchester City - Portsmouth 16.00
Tottenham Hotspur - Wigan Athletic 16.00