Vágólapra másolva!
Hajnal Tamás ügynöke, Marc Wilmots a minap még úgy nyilatkozott, hogy a magyar középpályás elégedetlen dortmundi szerepével, ám úgy tűnik, szerda óta sokat változott a világ. Szombaton a 2007-es Bundesliga-bajnok Stuttgart elleni bajnokin 27 éves honfitársunk kezdő volt, s bár állítólag az is gond számára, hogy nem klasszikus 10-est játszik, ezúttal ez a szám szerencsét hozott neki, a 10. percben ugyanis óriási bombagólt lőtt.

A korábbi BL-győztes Borussia stadionjában 71 ezer drukker óriási tapsviharral köszöntötte Hajnalt, akinek a csapata végül 3-0-ra nyerte meg a találkozót, és ezzel feljött az ötödik helyre a tabellán.

Tekintse meg a gólt!