Vágólapra másolva!
Jól fogynak a belépők a jövő szombati, Puskás Ferenc Stadionban sorra kerülő, Albánia elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésre.

Hétfő óta rendkívüli kedvezményekkel árulják az ország összes Ibusz-kirendeltségénél a belépőket, s az első napon máris 1500 darab elkelt abból a 10 ezer jegyből, melyet 1000 forintos áron hoztak forgalomba.

Sokan keresik a családi jegyeket is: a két gyermekkel érkező két felnőtt összesen 2000 forintért tekintheti meg válogatott harmadik vb-selejtezőjét, amely 19:45 órakor kezdődik majd.

Erwin Koeman gárdája eddigi két mérkőzésén egy pontot szerzett: hazai pályán döntetlent ért el Dániával szemben, míg Svédországban kikapott.