Vágólapra másolva!
Kedden az MLSZ székházában elkészítették a Magyar Kupa negyeddöntőinek párosítását. Az MTK az Újpesttel, a Honvéd a Kecskeméttel került szembe, a mezőny egyedüli másodosztályú tagja, a Kazincbarcika a Győrt kapta, míg a Siófok a Debrecennel vagy a Fehérvárral mérkőzik.

A Siófok ellenfele még azért kérdéses, mert a honi szövetség fegyelmi bizottsága tárgyalni fog a címvédő Debrecen Fehérvár elleni meccséről, mivel a továbbjutott hajdúságiaknál az első meccsen jogosulatlanul szerepelt Verpecz István, miután korábban már játszott a DVSC II-DEAC csapatában MK-találkozón.

A kapus csereként lépett pályára azt követően, hogy Csernyánszki Norbertet kiállította a játékvezető (a Loki második számú kapusa, Vukasin Poleksic a montenegrói válogatottal vett részt vb-selejtezőn). Az MLSZ legközelebb csütörtökön tart elnökségi ülést, várhatóan akkor születik döntés az ügyben.

Az első mérkőzésekre március 18-án, a visszavágókra március 25-én kerül sor.

A párosítás:
MTK Budapest - Újpest FC
BFC Siófok - DVSC/Fehérvár
Kazincbarcika FC - Győri ETO FC
Budapest Honvéd - Kecskeméti TE-Ereco