Vágólapra másolva!
Hazai pályán is vereséget szenvedett a kolozsvári CFR a Girondins Bordeaux együttesétől a labdarúgó Bajnokok Ligája A csoportjában, de még bízik a továbbjutásban.

A vendégek Gourcuff révén már a 6. percben megszerezték a vezetést, Dani közeli fejesével a CFR három perccel később egyenlíteni tudott. A végeredményt Wendel a 38. percben állította be egy 20 méterről elvégzett szabadrúgásból. A második félidőben a Bordeaux első számú kapusát, Ramét helyettesítő Valverde kétszer is bravúrral mentett, míg a hosszabbítás perceiben a CFR hálóőre, Stancioiu tolta a kapufára Chamakh lövését.

"Frusztráló így veszíteni, mivel egyáltalán nem játszott rosszul a csapat" - mondta Maurizio Trombetta, az erdélyi együttes olasz trénere. "Másképp alakult volna a mérkőzés, ha nem a szünet előtt kapunk újabb gólt. Számos fontos hiányzónk volt, de ez nem lehet mentség, hiszen természetes, hogy ennyi találkozó után vannak sérültjeink és eltiltottjaink."

Trombetta továbbra is bízik a továbbjutásban: "Még hátravan két mérkőzésünk, igaz, a csoport favoritjaival, de ne feledjük el, hogy eddigi pontjainkat éppen a Roma és a Chelsea ellen szereztük. Még semmi sem dőlt el."

Ezzel a franciák trénere, Laurent Blanc is egyetért: "A mostani eredménytől függetlenül a csoportból továbbra is mindenkinek megmaradt a továbbjutási esélye. A CFR elleni siker kulcsa nem a védelem volt, hanem az, hogy uraltuk a középpályát. Számos fontos párharcot nyertünk ott, nagyon sok labdát szereztünk. Emiatt kétség sem férhetett a győzelmünkhöz" - mondta Bordeaux edzője.

* * *

Az AS Roma-Chelsea Bajnokok Ligája-mérkőzés után összecsaptak egymással a csapatok szurkolói, négyen megsérültek. A rendőrség vetett véget a mintegy 50 drukker verekedésének, s egy 30 éves hazai szurkolót állított elő. A jelentések szerint a sérültekből három angol volt, valamint egy rendőrt kellett ellátni. A találkozót a hazaiak nyerték 3-1-re.

* * *

Előreláthatólag három hétig nem léphet pályára Emmanuel Adebayor, az Arsenal togói labdarúgója. A támadó a Stoke City elleni szombati 2-1-re elveszített bajnokin szenvedett bokasérülést. Adebayornak így ki kell hagynia a szerdai, Fenerbahce elleni Bajnokok Ligája-mérkőzést, valamint a Manchester United elleni szombati bajnoki rangadót.