Vágólapra másolva!
 

A Real Madrid kerete tele van jobbnál jobb csatárokkal, akik közül Bernd Schuster rendszerint Raúlt, illetve Ruud van Nistelrooyt küldi pályára a kezdő tizenegyben, miközben Gonzalo Higuaínból (aki eredetileg szintén középcsatár volt) remek szélsőt faragott.

A fenti három labdarúgó mellett a tavaly nyáron az FC Barcelonától igazolt Javier Saviolának szinte egyáltalán nem jut játéklehetőség: az argentin focista a kispadra is szinte csak akkor ülhet le, ha a fenti három focista közül valamelyik nem áll a csapat rendelkezésre, de ilyenkor is csak ritkán cserélik be. Ebben a szezonban Saviola mindössze három bajnokin lépett pályára, ebből kétszer kevesebb, mint öt percet játszott, de a harmadik alkalommal is csak fél órát kapott.

Amennyiben tehát a támadó többet szeretne játszani, akkor mindenképpen új csapatot kellene keresnie magának, és a hírek szerint van is érdeklődő iránta: a spanyol pontvadászatban jelenleg sereghajtó CA Osasuna szeretné leigazolni. A pamplonai együttes eddig kilenc forduló alatt még nem tudott meccset nyerni, és mindössze három gólt ért el, nem csoda, hogy megerősítené a támadó részlegét, ahol egyébként Javier Portillo személyében egy másik volt Real Madrid-focista is szerepel.

A kérdés már csak az, hogy egyrészt Saviola hajlandó-e a kiesőjelöltbe szerződni (jóval alacsonyabb fizetésért, mint amennyit a Realban kap), másrészt pedig a királyi gárda el akarja-e adni a csatárt.

Az Aston Villa középpályása, Ashley Young 2012-ig meghosszabbította szerződését. Az Energie Cottbus a Levante UD egykori elefántcsontparti csatárát, Felix Dja Ettient teszteli.

A TSG Hoffenheim bosnyák középpályása, Sejad Salihovic 2012-ig aláírt a klubhoz. A West Bromwich Albion a Tottenham Hotspur fiatal francia középpályásával, Adel Taarabttal erősítene.

A Fiorentina szerb középpályását, Zdravko Kuzmanovicsot az AC Milan figyeli. A spanyol AS című újság értesülései szerint a Valencia CF védője, Raúl Albiol iránt a Liverpool FC érdeklődik.

www.infosport-focivilag.hu