Vágólapra másolva!

A Roma megnyerte, a PSV elbukta

Az AS Roma megnyerte a Serie A fővárosi futballderbijét a Lazio ellen, a Milan Kaká 11-esével verte a Chievót, az élen továbbra is az Inter áll. A Premier League-ben a Middlesbrough az Evertonnal (1-1), a Halmosi Pétert a hajrában bevető Hull City pedig a Manchester Cityvel (2-2) döntetlenezett. Spanyolországban Vadócz Krisztián Osasunája Bilbaóban bukott, a Barcelona a Huelva vendégeként nyert, a Villarrealtól a Málaga lopott pontot. A holland bajnokság rangadóján az Ajax 4-1-re legyőzte a PSV-t, az eindhoveniek magyar légiósa, Dzsudzsák Balázs kispados volt.

Az Ajax-PSV mérkőzés minden helyzetben rangadónak számít Hollandiában, ezúttal az összecsapás előtt az amszterdamiak a harmadik, az eindhoveniek a hatodik helyet foglalták el a tabellán. A két kirakatcsapat januári összecsapásán a PSV első gólját szerző Dzsudzsák Balázst ezúttal kihagyta a kezőből Huub Stevens, a másik oldalon a hat találatával házi gólkirálynak számító Klaas-Jan Huntelaar hiányzott sérülés miatt.

Erőteljesen kezdett az Ajax, a második percben Suárez beadása helyzetben találta Bakircioglut, akit azonban Isaksson megzavart, így a labda a török származású svéd légiós fejéről a léc fölött hagyta el a játékteret. Suárez lapos lövésénél Isaksson védett biztosan, majd a 25. percben jött az első játékrész egyetlen PSV-helyzete: Wuytens beadásáról középen lemaradtak, de így lett jó a hosszú oldalon becsúszva érkező Kovermansnak, Vermeer kapus azonban menteni tudott. Két perc múlva megszerezte a vezetést az Ajax: Emanuelson passzolt Rommedahlhoz, a dán szélső Suárez elé tálalt, aki ballal átvette a labdát, majd jobbal, 10 méterről a jobb sarokba bombázott (1-0).

A szünet előtt Isaksson számította el magát egy jobboldali beadásnál, szerencséjére a mögötte üresen érkező Bakircioglut meglepte az ajándékba kapott lehetőség, így nem találta el a labdát, pedig az üres kapuval állt szemben. A fordulás után is a hazai gárda volt aktívabb, Suárez két védő között hámozta át magát, de ballal a bal kapufa mellé helyezett. Szinte a semmiből egyenlített a PSV az 56. percben, Oleguer Bakkalt ugyan lebirkózta, de a lendületből érkező Lazovic lecsapott a labdára, egy szemtelen lövőcsellel elküldte a kapust, majd középre gurított, és Afellay két lépésről a hálóba passzolt (1-1).

Koevermans Vermeert megmozgató lövésénél úgy tűnt, hogy még a győzelem is elérhető közelségben van a vendégek számára, de a 74. percben már megint az Ajaxnál volt az előny: Gabri felívelését Suárez Emanuelson elé fejelte, aki ballal előbb kiosztott egy esernyőt, majd jobbal, dropból lőtt, Isaksson ugyan ezt a löketet bravúrral kitolta, de a kipattanót az érkező csereember, Szulejmani közelről bepofozta (2-1). Négy perc múlva már kettővel ment Van Basten csapata, Emanuelson szöglete a hosszú oldara került át, ahol Suárez levette a labdát, majd izomból középre lőtte, és Pieters testéről a PSV kapujába került a bőrgolyó, öngól (3-1).

A legvégén a csereként beállt Leonardo adta meg a kegyelemdöfést, kihasználta az eindhoveni védelem sokadik szerencsétlenkedését, és ballal a bal alsóba küldte a labdát, kialakítva a 4-1-es végeredményt.

Eredivisie, 11. forduló:
Ajax - PSV 4-1 (1-0)
gól:
Suárez (27.), Szulejmani (74.), Pieters (78. öngól), Leonardo (91.), illetve Afellay (56.)

Groningen - De Graafschap 3-0 (1-0)
gól: Holla (29.), Granqvist (77.), Berg (89.)

Twente Enschede - Feyenoord 1-1 (1-0)
gól: Nkufo (13., 11-esből), illetve Makaay (53., 11-esből)

Vitesse Arnhem - AZ Alkmaar 1-1 (0-1)
gól: Kolk (51.), illetve Ari (18.)

Az állás:
1. Ajax Amsterdam 25 pont (26-13)
2. NAC Breda 25 (22-10)
3. Groningen 23 (26-6)
4. AZ Alkmaar 23 (27-11)
5. Heerenveen 19
6. PSV Eindhoven 18
7. NEC 18 (15-12)
8. FC Twente 18 (13-12)
9. Willem II 18 (16-16)
10. FC Utrecht 14
11. Heracles Almelo 13
12. Feyenoord 12
13. Sparta Rotterdam 11
14. ADO Den Haag 10 (12-17)
15. SBV Vitesse 10 (10-18)
16. SV Roda JC 9
17. De Graafschap 7
18. FC Volendam 4

Góllövőlista:
13 - El Hamdaoui (AZ)
11 - Amoah (NAC Breda)
10 - Pranjic (Heerenveen)
9 - Demouge (Willem II)
8 - Berg (Groningen)
6 - Afellay (PSV), Huntelaar (Ajax), Suárez (Ajax)

Az olasz bajnokság 12. fordulójában a Milan hazai pályán büntetőből szerzett góllal szenvedte ki a győzelmet a Chievo ellen. Az élmezőny többi tagjának nem ment ilyen jól, a Napoli Bergamóban kapott ki, míg az Udinese otthon szenvedett vereséget a forduló előtt utolsó helyen tanyázó Regginától, amelyet hétközben büntetőkkel búcsúztatott a kupából.

A Milan azzal a tudattal fogadta a Chievót a San Siróban, hogy a veronai gárda még sohasem nyert a piros-feketék vendégeként a milánói szentélyben. A 15. percben úgy tűnt, tovább folytatódik ez a sorozat, mivel Kaká elesett Bentivoglio mellett, De Marco pedig a büntetőpontra mutatott. A labdának a sértett futott neki, és a jobbra vetődő Sorrentinót becsapva a léc alá emelt.

Az előny tudatában a Milan egy ideig megpróbálta nyomás alá helyezni a Chievót, de mindössze egy helyzetecskéig jutottak a hazaiak, Seedorf élesen belőtt labdáját a szöglet után fennmaradó Kaladze nem érte el, így Sorrentino lett a végállomás. A veronaiak egyetlen első félidő lehetőségénél Luciano csúsztatott, de Abbiati biztosan védett.

A második félidőben sokáig unalmasan csordogált a meccs, amibe Bentivoglio lapos suhintása hozott ismét életet, Abbiati nagyot nyújtózva mentett a jobb sarok elől. A hajrára valamelyest az alacsony fordulatszámon pörgő Milan is magához tért, de Sorrentino a csereként beállt Pato lövését, illetve Jankulovsi szabadrúgását, és közelijét is fogta, de ezzel csak azt érte el, hogy egygólos vereség legyen a vége, a Milan továbbra is ott liheg a listavezető Inter nyomában.

A szintén az élmezőnyben található Napolinak és Udinesének nem sikerül begyűjtenie a három pontot, sőt egyet sem. A nápolyiak Bergamóban kaptak ki 3-1-re, a Zalayeta kiállítása miatt az utolsó negyedórában tíz emberrel harcoló déliek a 89. percig tartották a döntetlent, de Manfredini és Floccari góljaival végül kicsikarta a győzelmet az Atalanta. A forduló előtt utolsó helyen álló Reggina a hétközben kiesett az olasz kupából az Udinese miatt, de a Reggio Calabria-iak ezúttal visszavágtak, Brienza látványos gólja és Campagnolo kapus nagy védései hozták meg a vendégsikert a Friuli-stadionban.

Forrás: AFP

Az esti derbin Tottiék megszenvedtek a három pontért

A Catania izgalmas meccsen, Mascara mesterhármasával győzte le a Torinót, és ezzel a felettébb előkelő hetedik helyen tanyázik, az egyaránt rosszul rajtoló Cagliari, Sampdoria kettős pedig folyamatosan kúszik fölfelé, a szárdok a Fiorentinát verték egy vitatott tizenegyessel és némi szerencsével, míg a genovaiak a Leccét intézték el.

Az igaz csemegét az esti derbi ígérte, a fővárosban az AS Roma "vendéglátóként" feszült a Laziónak. A szurkolók már a kezdő sípszó előtt elkezdték az összecsapást: nyolc fanatikust őrizetbe vettek, mert a Stadio Olimpicónál megdobálták a rendőröket, akik közül 15-en megsérültek.

Az első félidő legnagyobb helyzetét a Farkasok hagyták ki: Panucci jobb oldalról középre lőtt labdájára Vucinic érkezett, s 7 méterről, csukafejessel vette célba a bal alsót, ám Carrizo védett. Az 50. percben kisszöglet után Totti ívelt a kapu elé a balszélről, Baptista pedig 8 méterről parádés csúsztatással megszerezte a vezetést a Roma számára.

A római derbi összefoglalója:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=H3g6NweU05PKuXX1


A folytatásban a Lazio szinte egykapuzott, de semmi nem jött össze a világoskék mezeseknek, így maradt az 1-0, amivel még mindig csak 17. helyezett Luciano Spalletti csapata. A két fővárosi csapatot a Roma-diadal után kilenc pont és 12 hely választja el egymástól, a Lazio ötödik.

Serie, 12. forduló:
AS Roma - SS Lazio 1-0 (0-0)
Róma, Olimpiai Stadion, 60 ezer néző
Roma: Doni - Panucci (Cassetti, 78.), Mexes, Juan, Tonetto - Perrotta, De Rossi, Brighi - Baptista - Totti (Menez, 76.), Vucinic (Taddei, 89.)
Lazio: Carrizo - Lichsteiner, Siviglia, Rozehnal, Radu - Brocchi (Dabo, 81.), Ledesma, Mauri (Meghni, 60.) - Pandev, Rocchi (S. Inzaghi, 84.), Zarate.
gól: Baptista (50.)
piros lap: Perrotta (87.), illetve Ledesma (67.)

AC Milan - Chievo 1-0 (1-0)
gól:
Kaká (15., 11-esből)

Atalanta - Napoli 3-1 (0-0)
gól:
Ferreira Pinto (62.), Manfredini (89.), Floccari (91.), illetve Hamsik (73., 11-esből)
piros lap: Zalayeta (73., Napoli)

Cagliari - Fiorentina 1-0 (1-0)
gól:
Aquafresca (31., 11-esből)

Catania - Torino 3-2 (2-1)
gól:
Mascara (8., 39., 80.), illetve Colombo (6.), Amoruso (50., 11-esből)

Sampdoria - Lecce 3-2 (2-0)
gól:
Delvecchio (11.), Cassano (14.), Stankevicius (60.), illetve Tiribocchi (55., 83.)

Siena - Bologna 1-1 (1-1)
gól:
Ghezzal (22.), illetve Di Vaio (45+2., 11-esből)

Udinese - Reggina 0-1 (0-0)
gól: Brienza (60.)

Az állás:
1. Internazionale 12 19-7 27 pont
2. AC Milan 12 17-8 26
3. Juventus 12 17-8 24
4. Napoli 12 17-11 23
5. Lazio 12 21-13 22
6. Udinese 12 19-10 21
7. Catania 12 14-11 21
8. Genoa 12 19-14 20
9. Fiorentina 12 14-10 20
10. Atalanta 12 13-12 17
11. Palermo 12 15-17 16
12. Cagliari 12 12-15 13
13. Siena 12 9-12 13
14. Sampdoria 11 10-15 13
15. Lecce 12 12-15 12
16. Torino 12 12-17 11
17. AS Roma 11 11-18 11
18. Bologna 12 10-21 8
19. Reggina 12 9-23 8
20. Chievo 12 6-19 6

Góllövőlista:
10 - D. Milito
8 - Gilardino (Fiorentina)
7 - Ibrahimovic (Internazionale), Mascara (Catania), Zárate (Lazio)
6 - Amauri (Juventus), Di Vaio (Bologna), Floccari (Atalanta), Miccoli (Palermo)

Ibrahimovic szállította a győzelmet az Internek http://www.origo.hu/sport/focivilag/20081115-szombat-premier-league-bundesliga-primera-division-serie-a.html?pIdx=3