Vágólapra másolva!
Nem sokáig maradt versenyben a spanyol kupa 2008-2009-es kiírásában a Real Madrid, hiszen a királyi gárda rögtön az első körben kiesett a Real Irún ellen. Az eredmény ugyan kínos a madridiak számára, de a sorozatot a klub amúgy sem veszi olyan komolyan, és a nemzeti kupa nem csak Spanyolországban számít nyűgnek a sztárklubok számára. Nem minden országban van ez így, Angliában például az FA-kupa elhódítását sok csapat még a bajnoki címnél is fontosabbnak tartja.

A különböző kupasorozatok mindig magukban hordják annak a lehetőségét, hogy egy alacsonyabb osztályban szereplő, vagy gyengébbnek tartott együttes búcsúztasson egy magasabban jegyzett csapatot, hiszen egy, esetleg két mérkőzésen könnyebb meglepetést okozni, mint egy teljes szezon során.

Gyakran azonban nem csak az "óriásölők" teljesítménye okozza azt, hogy egy-egy sztárcsapat idő előtt búcsúzik a nemzeti kupából: ezeknek a sorozatoknak több országban is egyre kisebb a jelentőségük a sztáregyesületek számára. A kupagyőzelem ugyan jól mutat a statisztikákban, és növeli a vitrinben lévő trófeák számát, de annyit nem ér, hogy emiatt a bajnokságban gyengébben szerepeljen a csapat: a topligákban a harmadik (van, ahol pedig a negyedik) helyezés is Bajnokok Ligája-szereplést ér, márpedig a BL-ben való indulás létfontosságú a legfelső kategóriába tartozó csapatok számára.

Ennek megfelelően egyre gyakoribb, hogy a sztárklubok a nemzeti kupasorozatok első fordulóiban erősen tartalékos csapattal állnak ki, pihentetik a legjobbjaikat: ha a kiegészítő emberekkel is továbbjut az együttes, annál jobb, de ha nem, akkor sincsen tragédia.

Spanyolország az egyik legjobb példa erre a módszerre, hiszen a két legpatinásabb egyesület, a Real Madrid és az FC Barcelona egyaránt több mint tíz éve nem tudta megnyerni a spanyol kupát. A katalán gárda utoljára 1998-ban hódította el a trófeát, és azóta még csak döntőt sem játszott, míg a Real Madrid hívei 1993 óta várnak arra, hogy kedvenceik megszerezzék a Copa del Reyt. Az azóta eltelt időszakban a blancók a Bajnokok Ligájában három alkalommal is diadalmaskodtak, de a spanyol kupát nem tudták megnyerni: kétszer ugyan eljutottak a fináléba, de ott mindkétszer vereséget szenvedtek. Mindeközben az elmúlt hat évben olyan klubok is finálét játszhattak a sorozatban, mint a Recreativo Huelva, a CA Osasuna vagy a Getafe CF (utóbbi kétszer is): ezeknek a gárdának ugyanis a kupa igazi kiugrási lehetőséget jelent.

Olaszországban felemás a helyzet. A Coppa Italia szintén nem számít különösebben magas presztízsű sorozatnak, és gyakran előfordul, hogy a sorozat találkozóit rendkívül alacsony nézőszámok mellett játsszák le. A negatív rekordot a 2001-2002-es kiírásban megrendezett Juventus-Sampdoria meccs jelenti, amelynek csak 237 fizető nézője volt. Ez természetesen extrém példa, de jól mutatja, hogy a nagycsapatok Olaszországban sem erőltetik meg magukat, amikor a nemzeti kupáról van szó.

Forrás: MTI

Raúl hiába triplázott az Irún ellen, idegenben lőtt több góllal a kiscsapat ment tovább

Ugyanakkor a nemzetközi porondon szereplő gárdák csak a legjobb 16 között csatlakoznak a sorozathoz, amelyben ráadásul csak az első két osztály csapatai játszanak, vagyis sokkal kisebb a lehetősége az "óriásölésnek": alighanem ez is hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt négy évben mindig ugyanaz a két csapat, jelesül az FC Internazionale és az AS Roma vívta a finálét.

Németországban már sokkal komolyabban veszik a kupasorozatot: a finálénak állandó helyszíne van, és a berlini Olimpiai Stadionban a résztvevők kilététől függetlenül mindig biztos a telt ház. Az sem lehet véletlen, hogy a legutóbbi tíz kiírásból ötöt a Bayern München nyert meg, kétszer-kétszer pedig a Werder Bremen és az FC Schalke 04 diadalmaskodott: a nagycsapatok számára igenis fontos a DFB Pokal, és a trófeának magas a presztízse.

A németeknél már csak az angolok veszik komolyabban a maguk kupasorozatát, ami persze érthető, hiszen az FA Cup a sportág történetének legrégebbi viadala, és Angliában a hagyományoknak különös jelentőségük van. Amikor a Manchester United az 1999-2000-es kiírásban a klubvilágbajnokság kedvéért úgy döntött, hogy nem indul az FA-kupában (pedig a Vörös Ördögök címvédők voltak), óriási volt a felháborodás.

Az idei FA-kupa-döntőn ilyen volt a hangulat a Wembleyben:

http://www.youtube.com/v/Jb1YljI_c-s&hl=en&fs=1


S váratlan eredmények, meglepetések ide vagy oda, 1996 és 2007 között mindig a "négy nagy" egyike nyerte meg a trófeát, vagyis a győztes a Chelsea FC, Arsenal FC, Manchester United, Liverpool FC kvartettből került ki. A legutóbbi kiírás ebből a szempontból nagy meglepetést hozott, hiszen a legjobb négy közé csak egy élvonalbeli együttes került be, igaz, a Portsmouth FC meg is nyerte a trófeát.