Vágólapra másolva!
Lemondott Roy Keane, a 20 csapatos Premier League-ben jelenleg 18. helyezett Sunderland vezetőedzője. Fülöp Mártonékkal kedden közölték a változást, szerda délután már minden angol sportportálon az ír tréner távozása volt a vezető hír.

A magyar válogatott kapusát, Fülöp Mártont is a soraiban tudó angol klub az utolsó 6 meccséből ötöt elveszített, így középcsapatból pillanatok alatt kiesőjelöltté vált.

Az ír edző három napig egyeztetett a hogyan továbbról a klub elnökével, Niall Quinn-nel, s végül a távozás mellett döntött.

Érdekesség, hogy a Sunderland a hét végén épp Keane korábbi sikereinek a helyszínén, a Manchester United otthonában lép pályára.

A múlt szombaton - Fülöp Márton nélkül - a Bolton 4-1-re elpáholta a Sunderlandet, vélhetően ez volt a döntő momentum az egykori MU-legenda sorsát illetően. "A vereség óta nap nap után azt kérdezem magamtól, hogy én vagyok-e a megfelelő ember a Sunderland számára. Szombat reggel is feltettem ezt a kérdést, és azt válaszoltam: igen, az vagyok. A vereség után, vasárnap a válaszom 'nem' volt, bár még akkor is úgy éreztem, várjuk meg, mi fog történni."

Az angol lapok szerda kora délután arról számoltak be, hogy Keane bedobta a törülközöt, és az Old Traffordon már nem ő fogja irányítani a Fekete Macskákat. Időközben a Sunderland is megerősítette a hírt.

A 37 éves tréner az elmúlt szűk két esztendőben 60 millió fontot költött erősítésekre, s a nyári szerzemények - úgymint Anton Ferdinand, Pascal Chimbonda, El-Hadji Diouf és Steed Malbranque - eddig nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

A klub és a menedzser szerződéshosszabbításról is tárgyalt a napokban, de az elé tett papírt Keane nem írta alá, mondván, nem elégedett a benne foglaltakkal. A játékosokat - a skysports.com szerint - kedden értesítették a változásról.

Keane 2006 augusztusában vette át a Sunderlandet, és 2007 májusában a vezetésével Championship-bajnok lett az együttes. Az elmúlt szezonban konszolidálódott a csapat pozíciója az első osztályban, így idén már azt várták a vezetők, hogy a tabella első felében végezzen a Sunderland.

A Newcastle elleni derbin aratott október 25-ei remek siker után mindenki - szurkoló, játékos és klubvezető - úgy vélte, hogy jó úton halad a csapat, ám hat meccsből ötön elbukott. Niall Quinn egyelőre nem tudja, ki ül majd az MU elleni meccsen a Sunderland kispadján.