Vágólapra másolva!
Manapság a futballisták többsége igazi gladiátornak számít, és nagyon ritka a kifejezetten alacsony termetű játékos - akik viszont így is megállják a helyüket, az esetek többségében valóban klasszis focisták. Ez a megállapítás tökéletesen illik Ludovic Giulyre is, akinek a francia válogatottal nem volt sok szerencséje, azonban klubsikerei (elsősorban az FC Barcelonával elért diadalok) valamelyest kárpótolták. Bemutatjuk a PSG 32 esztendős, 164 centi magas villámszélsőjét.

Az apró termetű (négy centivel alacsonyabb Diego Maradonánál) középpályás édesapja, Dominique maga is futballista volt, igaz, nem a mezőnyben szerepelt, hanem kapusként játszott. Ő még Korzikán született, de Ludovic már Lyonban látta meg a napvilágot 1976. július 10-én - a család azonban minden nyarat a szigeten töltött, és Giuly mindig is büszke volt korzikai származására.

Pályafutását egy Lyonhoz közeli kis településen, Beaujolais-Mont d'Orban kezdte, ahol a helyi amatőr egyesületben szerepelt, tehetségére hamar felfigyeltek, és még középiskolás volt, amikor az Olympique Lyon utánpótlás-akadémiájára került. Érdekesség, hogy apró termete ellenére egy kosaras volt a példaképe: szobájának falát Michael Jordan poszterei borították. A suliban egyébként nem számított túl jó tanulónak, bár a matematikát mindig is kedvelte - azonban a balhék is elkerülték, mindig igyekezett elkerülni a rázós szituációkat.

A futballpályán viszont éppen ellenkezőleg viselkedett, remek cselezőkészségének és gyorsaságának köszönhetően előszeretettel vállalta (és nyerte meg) a párharcokat, s már tizenévesen felkerült a Lyon első csapatához. A felnőttek között 1995 januárjában mutatkozott be a Cannes elleni hazai bajnokin, 18 esztendősen. Ebben a szezonban még csak nyolc összecsapáson szerepelt, de a következőben már alapember volt, hiszen 36 alkalommal vetették be, és négy gólt is szerzett.

Az OL az idő tájt még nem számított élcsapatnak, az 1995-96-os bajnokságot például a 11. helyen zárta a Ligue 1-ben, igaz, eljutott a Ligakupa döntőjébe, ahol azonban büntetőkkel kikapott a Metztől. A következő szezonban nyolcadik lett, de erről legkevésbé sem Giuly tehetett, aki egészen elképesztő teljesítményt produkált, hiszen jobbszélső létére 16 találatot ért el. Ekkor kapta első becenevét, mégpedig a csapat kapusától, Pascal Olmetától, aki apró termete és gyorsasága miatt csak "Szuperegérnek" nevezte.

Forrás: AFP

A Monacóból lett francia válogatott

Giuly ekkor már a francia bajnokság egyik sztárjának számított, és sejteni lehetett, hogy előbb-utóbb elcsábítja őt valamelyik élcsapat. Az 1997-98-as bajnokságot még Lyonban kezdte, azonban a szezon közben megvette őt az AS Monaco, ahol az a Jean Tigana volt az edző, akinek a keze alatt bemutatkozott az élvonalban. A nagyhercegség együttese hatmillió eurót fizetett érte, de az első fél évben úgy tűnt, hogy nem érte meg az árát, hiszen a bajnokság második felében csupán egyetlen gólt ért el, és nem nagyon ment neki a játék. A folytatás azonban már sokkal jobbnak bizonyult, hiszen a következő években sokkal eredményesebb volt, ráadásul számolatlanul adta a gólpasszokat. Ennek is köszönhetően a Monaco 2000-ben megnyerte a bajnokságot, Giuly pedig meghívót kapott a francia válogatottba.