Vágólapra másolva!
A Napoli szereplése az idény eddigi legkellemesebb meglepetésének számít az olasz labdarúgó-bajnokságban, érthető módon a csapat játékosai iránt is megnőtt a kereslet. Aurelio De Laurentiis, a Napoli elnöke furcsa módon próbálta meggyőzni játékosait, miért ne igazoljanak Angliába: szerinte a szigetországi nők nem mossák meg nemi szervüket.

A Napoli idei szereplése ugyan még nem idézi a Diego Maradona nevével fémjelzett korszakot, de az élvonalba tavaly nyáron visszakerülő déli gárda jó úton jár, az előző szezonban kiharcolta a nemzetközi szereplést, idén pedig 16 forduló után a harmadik helyen áll.

A jó szereplés miatt egyre több nagycsapat figyelt fel a Napoli játékosaira, így Ezequiel Lavezzit, Marek Hamsikot, Walter Garganót és Fabiano Santacrocét is megkörnyékezték már külföldi és olasz együttesek egyaránt.

Forrás: AFP

Lavezzi a Napoli egyik legnagyobb értéke, gyors, gólerős és imádják a drukkerek

A nápolyiak elnöke, Aurelio De Laurentiis kicsit besokallhatott az átigazolási pletykáktól, mert elég furán indokolta, hogy miért ne fogadják el angol csapat invitálását a játékosok: "Nálunk lettek híresek ezek a fiúk, két éve még senki nem ismerte őket. Ha Angliába akarnak igazolni, előbb-utóbb úgyis elmennek, de néhány dolgot tudniuk kell: az angolok rosszul élnek, az ételeik pocsékak, az ottani nők pedig nem mossák meg rendesen az intim zónáikat."

Hogy De Laurentiis saját tapasztalataiból kiindulva formálta meg ezt a markáns véleményt, az nem derült ki, de az elkövetkező átigazolási időszakban majd elválik, mennyire vette el játékosai kedvét egy angliai lehetőségtől...