Vágólapra másolva!
Testi sértéssel és garázdasággal vádolják Steven Gerrardot, az angol bajnoki éllovas FC Liverpool futballsztárját.

A 28 éves csapatkapitány vasárnap este után, hétfőn hajnalban Southport egyik mulatójában ünnepelte barátaival, hogy a hét végi fordulóban két góllal vette ki részét a Newcastle-ban aratott 5-1-es diadalból, de a buli verekedésbe torkollt.

Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi történt, egy 34 éves férfit - az éjszakai klub dj-jét - azonban arcsérülésekkel kórházba szállítottak, majd a rendőrség öt társával együtt hajnalban előállította a 70-szeres válogatott játékost.

A rendőrség közlése alapján Gerrard mellett további két személy ellen indul eljárás. A futballista már szabadlábon van, január 23-án bíróság előtt kell felelnie tettéért.

"Steven az elmúlt tíz évben példaértékű alkalmazottja volt a Liverpoolnak, ennek megfelelően minden segítséget megadunk neki, amit csak igényel ebben a helyzetben" - adott ki rövid közleményt a történtekkel kapcsolatban az angol klub.