Vágólapra másolva!
A fiatal, tehetséges futballistákat általában valamelyik korábbi klasszishoz szokták hasonlítani, így a világ labdarúgása már rengeteg új Pelét, Maradonát vagy éppen Zidane-t látott. A 2006-os világbajnokságot követően visszavonult francia klasszis legújabb utódjának például a Grenoble Foot 19 esztendős középpályását, Sofiane Feghoulit tartják, és nem csak algériai származása miatt.

Sofiane Feghouli még csak 17 éves volt, amikor bemutatkozhatott a felnőttek között, és azóta alapembernek számít a Grenoble-ban, amellyel tavaly feljutott a Ligue 1-be, és a jelenlegi idényben a legjobbak között szerepel.

Mégpedig nem is rosszul: eddig mindössze egyetlen találkozót hagyott ki, adott három gólpasszt, és a France Football ranglistáján is ott van a jobbak között - átlagosztályzata ugyanannyi, mint a lyoni Kim Källströmnek vagy a párizsi Ludovic Giulynek.

Nem csoda, hogy a fiatal középpályást, aki kétszer már a francia U21-es válogatottban is pályára lépett (miközben az algériaiak a nagyválogatottjukba csábítják), több sztárklubbal is kapcsolatba hozták. Augusztusban még "csak" az Internazionale és a Juventus érdeklődött iránta, de azóta már a Chelsea, az FC Barcelona, a Liverpool és az Atlético Madrid is beállt a sorba.

A jelek szerint azonban Feghouli igyekszik tudatosan felépíteni karrierjét, hiszen a minap azt nyilatkozta, hogy januárban még semmiképpen sem szeretne távozni Grenoble-ból, és utána sem igazolna külföldre, hanem előbb egy nagyobb francia klubban szeretné kipróbálni magát. Ennek alighanem a Paris Saint-Germainnél örülnek a legjobban, hiszen Feghouli Párizsban született, és a fővárosiak is szívesen látnák őt a soraikban.

További átigazolási hírek:
A Chelsea érdeklődik az Olympique Marseille középpályása, Hatem Ben Arfa iránt. A West Bromwich Albion bejelentkezett a Paris Saint-Germain csatáráért, Pegguy Luyinduláért. A VfB Stuttgart mexikói középpályása, Pavel Pardo hazatért a Club Américához. A Red Bull Salzburg gólvágóját, Marc Jankót a Real Betis szeretné leigazolni. A Valencia portugál jobbhátvédjét, Miguelt az AS Romával hozták kapcsolatba. Az AC Milan legújabb kiszemeltje a védelembe a Palermo focistája, Cesare Bovo. A Real Madrid állítólag bejelentkezett a Tottenham Hotspur középpályásáért, Jermaine Jenasért.

A Portsmouth végleg megszerezte a védő Nadir Belhadj játékjogát - jelentette az MTI. A Premier League-ben szereplő gárda 4,5 millió eurót fizetett az algériai válogatott játékosért a francia Lens együttesének. A 26 éves futballista 4,5 évre írt alá új klubjához. Belhadj az elmúlt fél évben már a Portsmouth színeiben futballozott kölcsönben, s teljesítményével annyira elégedettek voltak, hogy végleg megvásárolták.

Luís Garcia, az Atlético Madrid labdarúgója januárban az angol Tottenham Hotspurhöz szerződhet. A Daily Mail című napilap úgy tudja, hogy a 30 éves középpályás - aki 2005-ben még az FC Liverpoollal nyert Bajnokok Ligáját - kölcsönbe mehet a londoni alakulathoz. A korábbi válogatott futballista tavaly szerződött Madridba, de Simao és Maxi Rodriguez mögött kevés lehetőséghez jut.