Vágólapra másolva!
 

Az átigazolási pletykákat tekintve az őszi szezon nagy része azzal telt, hogy hétről hétre más világklasszist hoztak kapcsolatba a Manchester Cityvel, amelyről mindenki azt gondolta, hogy arab tulajdonosainak köszönhetően januárban számolatlanul szórja majd a pénzt új focistákra.

Nos, a manchesteriek valóban nem vártak sokat az első transzferre, hiszen az év első napjaiban megszerezték a Chelsea balhátvédjét, Wayne Bridge-et, és az angol lapok értesülései szerint a költekezés hamarosan folytatódik - azonban nem a várt világsztárok költöznek Manchesterbe.

Az már köztudott, hogy a csapat edzője, Mark Hughes nem sztárokkal, hanem az általa az angol bajnokságból jól ismert labdarúgókkal erősítene, és a jelek szerint az egyesület tulajdonosai mégis csak elfogadták a szakvezető akaratát.

Angliában ugyanis meglehetősen biztosak benne, hogy pár napon belül a City két futballistát is igazol, mégpedig mindkettőt országon belülről. A Blackburn paraguayi támadójának, Roque Santa Cruznak a szerződtetését már régóta rebesgetik, elvégre Hughes korábban éppen a Rovers edzője volt, és jól ismeri a csatárt, akiről azonban a blackburniek eddig váltig állították, hogy nem eladó.

Most már azonban hajlanak a megállapodásra, köszönhetően annak, hogy a City a felkínált 18 millió font mellett az izraeli hátvédet, Tal Ben-Haimot is átengedné - akit viszont a Blackburn jelenlegi menedzsere, Sam Allardyce ismer jól a Bolton Wanderersnél eltöltött időszakból.

A Manchester City másik új igazolása pedig a West Ham United középpályása, Scott Parker lehet: a londoni klubról köztudott, hogy anyagi problémái vannak, és jó pénzért hajlandó megválni legjobbjaitól - márpedig a manchesteriek 12 millió fontot sem sajnálnának Parkerért.

A CFR Cluj argentin középpályása, Sebastian Dubarbier a Lazióba tart. Az Auxerre a Sochaux csatárával, Sébastien Grax-val erősítene.

A Chievo Verona kiszemeltje a Nürnberg görög támadója, Angelosz Hariszteasz. A Middlesbrough balszélsője, Stewart Downing átigazolási kérelmet nyújtott be.

Az Olympique Marseille középpályása, Stéphane M'Bami a Sunderlandbe tart. Az AS Roma állítólag a brazil Internacional csatárát, Nilmart szeretné leigazolni.

www.infosport-focivilag.hu