Vágólapra másolva!
Képtelen nagy rangadót nyerni a Premier League idei szezonjában a Chelsea labdarúgócsapata. A Kékek a 21. forduló rangadóján a Manchester United otthonában szenvedtek sima, 3-0-s vereséget, így magukra húzták az üldözőbolyt. A Serie A 18. fordulójának rangadóján a Milan 2-2-es döntetlent ért el a Roma otthonában, míg a Lazio a macedón Goran Pandev mesterhármasával nyert a Reggina vendégeként. Raúl pályafutása 500. bajnokiján a Real Madridban egy góllal járult hozzá a mallorcai győzelemhez.

A bukmékerek pénteken már nem is engedtek arra fogadni, hogy az angol labdarúgó-bajnokság következő edzőmenesztését a Chelsea csapatánál könyvelhetik el a szurkolók, ám arra Luiz Felipe Scolari sem számíthatott, hogy tanítványai ilyen alárendelt szerepet játszanak majd a rangadón.

Az első félidőben gyakorlatilag nem kerültek helyzetbe a vendégek, igaz, a MU sem villogott annyira elől. Az első komoly kísérletre 31 percet kellett várni, ekkor Rooney átadását követően Berbatov csinált meg egy hidegvérű cselt a 16-oson belül, ám 12 méteres lapos lövését Cech kapus elvetődve védte.

Már-már gól nélkül ért véget az első játékrész, amikor a ráadás egy percben megszerezte a vezetést a MU. Egy gyorsan elvégzett szögletet követően Vidic fejelt a kapuba, Howard Webb játékvezető azonban jelezte, még nem adott jelt a sarokrúgásra. Tombolt a MU-kispad dühében, ám ez a lelkiállapot 10 másodperc múlva örömre váltott: Cristiano Ronaldo ismétlését Berbatov csúsztatta meg, Vidic pedig balról, 6 méterről a kapu jobb oldalába fejelt (1-0).

A második félidő elején Drogba elől Evans mentett nagy helyzetben, ám a 63. percben nem az egyenlítés, hanem az újabb hazai találat következett. Evra bal oldali beadását Rooney 5 méterről küldte a hálóba (2-0).

A 82. percben Cristiano Ronaldo megpattanó szabadrúgását még védte Cech, ám öt perccel később a portugál középpályás baloldali beadására Berbatov tökéletesen érkezett, s beállított a 3-0-s végeredményt.

Eredmények, Premier League, 21. forduló:
Manchester United - Chelsea 3-0 (1-0)
gól:
Vidic (45.), Rooney (63.), Berbatov (87.)

Wigan Athletic - Tottenham Hotspur 1-0 (0-0)
gól:
Figueroa (91.)

Az állás:
1. FC Liverpool 21 35-13 46 pont
2. Chelsea 21 40-12 42
3. Manchester United 19 32-10 41
4. Aston Villa 21 35-23 41
5. Arsenal 21 34-23 38
6. Everton 21 29-25 35
7. Wigan Athletic 20 25-21 31
8. Hull City 21 28-39 27
9. Fulham 19 18-14 26
10. West Ham United 21 26-30 26
11. Newcastle United 21 28-34 23
12. Bolton Wanderers 21 22-29 23
13. Sunderland 21 22-30 23
14. Portsmouth 20 21-33 23
15. Manchester City 20 38-30 22
16. Middlesbrough 21 18-30 21
17. Stoke City 21 18-33 21
18. Tottenham Hotspur 21 20-26 20
19. Blackburn Rovers 20 22-36 18
20. West Bromwich Albion 21 17-37 18