Vágólapra másolva!
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elutasította a Real Madrid fellebbezését, így a királyi gárda két új szerzeménye, Klaas-Jan Huntelaar és Lassana Diarra közül csak az egyik nevezhető a Bajnokok Ligája folytatására.

Az UEFA szabályai szerint a télen szerződtetett futballisták közül legfeljebb hármat lehet benevezni az európai kupaküzdelmekbe, ha a játékosok előző klubjukban az idény során nem játszottak nemzetközi meccsen.

Ha olyanokat szerződtet egy klub, akik előző csapatukban már játszottak az UEFA-kupában, akkor közülük csak egy léphet pályára új kenyéradójánál a BL-ben.

A madridiak szerint ez a szabály nem igazságos, és engedélyt kértek az UEFA-tól arra, hogy a Liverpool elleni BL-nyolcaddöntőben mindkét új szerzeményüket szerepeltethessék, de az UEFA a fellebbezést is elutasította.

A Real Madrid vezérkara korábban úgy foglalt állást, hogy számára kedvezőtlen ítélet esetén a lausanne-i székhelyű nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul.