Vágólapra másolva!
A spanyol sajtó csütörtökön arról cikkezett, hogy vasárnap, az Osasuna elleni bajnokin a Bernabeu szurkolói mondhatják ki a végső ítéletet a Real Madrid-klubelnök Ramón Calderónról, aki tavaly decemberben állítólag csalással fogadtatta el a klub pénzügyi beszámolóját. A vezető nem kíván lemondani, ám sokatmondó adat, hogy a Marca szavazásán az olvasók 91 százaléka nem tartja meggyőzőnek Calderón magyarázatait.

Ramón Calderón, a Real Madrid elnöke szerdán tagadta a Marca című madridi sportnapilap keddi állításait, amelyek szerint csalt a spanyol királyi klub decemberi közgyűlésén. Az újság azt írta, 10 olyan pártoló tag is szavazott, akinek erre nem lett volna joga (mert nem tagok elég ideje), illetve olyanok, akik nem is pártoló tagjai a fővárosi klubnak. A Real-szurkolók számára még inkább sokkoló tény lehet, hogy a szavazók egyike az Atlético Madrid pártoló tagja.

Calderón "aljas csínynek" nevezte az ellene indult támadást, elhárított magától minden felelősséget, egyben ártatlanságát hangoztatta, és leszögezte: esze ágában sincs lemondani.

"Sem én, sem a vezetőség más tagja nem manipulálta és nem engedte manipulálni a közgyűlést" - mondta az elnök.

A Marca szerdán fényképes és írásos anyagokkal egészítette ki előző napi - Calderón meglopta a közgyűlést című - leleplező cikkét, azt bizonyítandó, hogy tíz "beszűrődő" közül hat nem voksolhatott volna, négy pedig nem tartozik a pártoló tagok közé. A lap leszögezte: cáfolhatatlan tény, hogy az elnök gazdasági-pénzügyi beszámolója elfogadtatása érdekében a december 7-ei közgyűlésre szavazásra illetéktelen személyeket is beengedett. A célja - írja a lap - az volt, hogy mindenképp elfogadják az általa tervezett kiadásokat is.

A Marca vádjaira válaszul a Real Madrid sajtótájékoztatót hívott össze szerdára, ahol azonban nem lehetett kérdést feltenni. Ehelyett annyi történt, hogy Luis Bárcena, a pártoló tagokat is tömörítő szervezet főigazgatója felolvasott egy rövidke bocsánatkérő levelet, elvetve azonban Ramón Calderón bármiféle felelősségét, és nem cáfolta a Marcának a közgyűlési csalásra vonatkozó megállapításait. Bárcena is elismerte, hogy történtek mulasztások, és vizsgálatot ígért az ügyben. A sajtótájékoztatón bejelentették azt is, hogy Calderón két alkalmazottat azonnal kirúgott, akik a "problémáért felelősek".

Forrás: AFP

A Marca csütörtöki számában folytatta a nyomozást, s ezúttal fényképekkel bizonyította, hogy a közgyűlés jogtalan szavazói közeli ismerősei az elnöknek. A fotókon Roman bátyja és fia, Jaime és Ignacio látható, amint a "csalókkal" Rómában a Colosseumnál sétálnak, valamint együtt hajókáznak.

A Real Madrid az előző három bajnokiját úgy nyerte meg, hogy még gólt sem kapott, Calderón abban bízik, hogy az Osasunát (Vadócz Krisztián csapatát) is jól megverik Raúlék, s akkor a szurkolók inkább a Barcelona utolérésére koncentrálnak majd a decemberi közgyűlésen történtek helyett. Érdemes lesz tehát vasárnap figyelni a lelátót, Spanyolországban ugyanis a szurkolók is "szavazati joggal" rendelkeznek.