Meghökkentő átigazolások Baljictól Faubert-ig

Váratlan húzás volt a Real Madrid részéről, amikor januárban kölcsönvette Julien Faubert-t a West Ham Unitedtől, hiszen a francia középpályását még az angol középcsapatnál sem nagyon jutott játéklehetőséghez. A sportág története persze nem szűkölködik a hasonlóan meglepő átigazolásokban, ezeket gyűjtöttük össze.

A Real Madrid az elmúlt években is gyakran gyakran lepte meg a közvéleményt Angliából importált játékosokkal, az Evertontól szerződtetett Thomas Gravesen vagy a Newcastle Unitedtől megvett Jonathan Woodgate megszerzése a maga idejében mindenképpen meglepetésnek számított, noha mindeketten ismert labdarúgóknak számítottak.

Ellenben amikor a Real Madrid 1999 nyarán közel 26 millió eurót fizetett a bosnyák Elvir Baljicért, akkor még a sportág legapróbb rezdüléseit figyelemmel kísérő szakemberek is felkapták a fejüket. Ráadásul a Realnál úgy mutatták be a kétségtelenül remek képességekkel megáldott futballistát, hogy ő lesz a madridi válasz az FC Barcelona sztárjára, Rivaldóra. Baljic megvétele elsősorban a klub akkori edzőjének, John Toshacknek volt köszönhető, hiszen a walesi szakember korábban a török bajnokságban edzősködött, és a bosnyák támadó a Bursasporban, illetve a Fenerbahcéban valóban rendkívül eredményesen futballozott. A Real Madrid azonban más szint, és hamar kiderült, hogy túlságosan magas Baljicnak, aki egy szezon alatt 11 bajnokin szerepelt, mindössze egyetlen gólt szerzett, és a következő nyáron már ment is vissza a Fenerbe.

A Real nagy riválisánál, az FC Barcelonánál ennyire meghökkentő átigazolás nem nagyon akadt, legalábbis az érkezési oldalon. Az viszont nem kis megrökönyödést keltett 1983-ban, amikor a katalánok dán klasszisa, az 1977-ben Aranylabdát is nyert Allan Simonsen elhagyta a klubot. Jobban mondva, a távozása nem volt olyan nagy meglepetés, hiszen a Barcelonának az idegenlégiósok számát megkötő szabály miatt el kellett őt adnia, arra viszont senki sem számított, hogy a mindössze 31 éves, ereje teljében lévő Simonsen nem valamelyik másik sztárklubhoz, hanem az angol másodosztályú Charlton Athletichez ír alá.

Persze nem Simonsen volt az egyetlen világklasszis focista, aki olyan klubhoz igazolt, amelynek státusza egyáltalán nem felelt meg a játékos képességeinek. Az 1980-as években például két olasz középcsapat is hasonló módon szeretett volna előrelépni. Az Udinesének nem sikerült: a friuliak 1983-ban nagy meglepetésre vették meg az akkoriban a világ egyik játékosának számító brazil Zicót, és abban bíztak, hogy vezérletével feljebb léphetnek a hatodik helynél a Serie A-ban. Zicóra nem is lehetett panasz, első idényében 19 találatot ért el a bajnokságban, amivel második lett a góllövőlistán, az Udinese azonban a kilencedik helyen zárt. Sőt, a következő idényben már csak 12. lett, és Zico haza is tért a Flamengóba.

A Napolinak viszont bejött egy hasonló döntés, amikor 1984-ben úgy vette meg a Barcelonától Diego Maradonát, hogy előtte csak egyetlen ponton múlott a bennmaradása a legjobbak között. Az isteni Diegóval aztán két évvel később már harmadik lett az együttes, hogy a folytatásban két bajnoki címet és egy UEFA-kupát is nyerjen.

Maradona a kiesőjelöltet is nagy csapattá tette

Maradona két honfitársa, Carlos Tévez és Javier Mascherano két alkalommal is úgy váltott klubot, ahogyan arra csak kevesen számítottak. Az argentin duó 2005-ben a brazil Corinthianshoz igazolt, ami már önmagában is rendkívül váratlan lépésnek számított, figyelembe véve a két dél-amerikai ország rivalizálását. Egy évvel később aztán jött a másik meglepetés: azt sejteni lehetett, hogy előbb utóbb mindketten Európában kötnek ki, de hogy ez nem valamelyik sztárklub lesz, hanem a jóindulattal is csak angol középcsapatnak számító West Ham United, az mindenkit meglepett. Az üzlet részletei máig homályba vesznek, és jelenleg mind a két argentin klasszis képességeinek megfelelő klubban játszik: Tévez a Manchester Unitedben, Mascherano pedig a Liverpool FC-ben.

Milánó városa is látott már egy-két meglepő átigazolást, elsősorban az AC Milan jóvoltából. A piros-feketék 1983-ban például megvették az angol Watford csatárát, Luther Blissettet, aki ezt megelőzően mindössze egyetlen szezont játszott az első osztályban. Tény, hogy abban az egy idényben 27 gólt ért el, és vezérletével a Watford harmadik lett a tabellán, de így is váratlan húzásnak számított, hogy lecsapott rá a Milan. Blissett végül nem vált be a Serie A-ban, egy év múlva vissza is tért Angliába - egy a szigetországban elterjedt pletyka szerint a Milan igazából nem is őt, hanem a Watford másik színesbőrű klasszisát, John Barnest akarta megvenni...

Blissett mellett Javi Moreno esete is ékes példa arra, hogy egyetlen jól sikerült szezon alapján nem biztos, hogy érdemes megvenni egy játékost. A spanyol támadó a 2000-2001-es bajnokságban 22 gólt ért el a Primera Divisiónban a Deportivo Alavés színeiben, ráadásul az UEFA-kupában egészen a döntőig menetelt a csapattal, és ott is ontotta a gólokat. Meg is vette őt a Milan, de Olaszországban Moreno nem tudta megismételni a fenti teljesítményt, és egy év elteltével megváltak tőle.

A januárban a Liverpool FC-től fél év után a Tottenham Hotspurhöz visszatérő Robbie Keane-nel sem most esett meg először, hogy nem vált be egy sztárklubnál. Az ír csatár 2000-ben nagy meglepetésre szerződött az olasz Internazionaléhoz, amely 13 millió fontot fizetett érte, de Keane mindössze hat bajnokin lépett pályára, és fél évvel később már ismét Angliában játszott.

www.infosport-focivilag.hu