Vágólapra másolva!
Brit sajtóértesülések szerint menesztették Tony Adamset, a Portsmouth labdarúgócsapatának vezetőedzőjét. A trénert októberben nevezték ki, ám irányításával 16 mérkőzésen csak kétszer - utoljára november 30-án - nyert az együttes, amely így a húszcsapatos Premier League-ben a hetedikről visszacsúszott a 16. helyre.

A Portsmouth szombaton kétszer is vezetett a vendég Liverpool ellen, ám a 92. percben kapott góllal mégis vereséget szenvedett.

Adams mellett a másodedző, Johnny Metgod is távozik. Amíg nem találják meg a vezetőedző utódját, addig Paul Hart, a fiatalokkal foglalkozó szakember irányítja a szakmai munkát.

Sajtóértesülések szerint Avran Grant, a Chelsea korábbi trénere lehet a befutó.