Vágólapra másolva!
Az Orosz Labdarúgó Szövetség hozzájárul ahhoz, hogy Guus Hiddink szövetségi kapitány a szezon végéig az angol élvonalban szereplő Chelsea-t is irányítsa.

"A nemzeti csapat programja megengedi, hogy Guus elvállalja a feladatot. Nincs semmi probléma a dologgal" - nyilatkozta Alekszej Szorokin, a szövetség általános igazgatója.

"Őszintén szólva ez egy bonyolult helyzet. Bármely másik klub érdeklődését határozottan elutasítottam volna, ám a Chelsea tulajdonosával, Roman Abramoviccsal nagyon jó kapcsolatban vagyok, és segíteni szeretnék a csapatnak" - mondta az oroszokat a tavalyi Európa-bajnokságon bronzéremig vezető Hiddink.

Hiddink nem felejtette el hangsúlyozni, hogy nem áll szándékában elhagyni az orosz csapatot, mellyel ki szeretne jutni a jövő évi világbajnokságra, s csupán néhány hónapról van szó, amíg mindkét együttes vezetését vállalná.

A tréner szerint nem könnyű egyszerre egy válogatottal és egy klubbal is dolgozni, ám van már tapasztalata e téren, hiszen néhány éve az ausztrál válogatottat és a PSV Eindhovent párhuzamosan irányította.

A 62 éves Hiddink a hétfőn menesztett brazil Luiz Felipe Scolarit válthatja a londoniak kispadján. A holland szakember karrierje során többek között a Real Madridot és hazája válogatottját is irányította, egyik legnagyobb sikerét 2002-ben érte el a dél-koreai válogatott szövetségi kapitányaként, amellyel világbajnoki negyedik lett.