Vágólapra másolva!
Nem látnák szívesen David Beckhamet a Los Angeles Galaxy szurkolói: az AC Milanban kölcsönjátékosként szereplő angol futballista áruló lett az amerikai drukkerek szemében.

A Daily Mail című brit napilap képes beszámolót közölt a Galaxy legutóbbi edzőmérkőzéséről, amelyen a szurkolók transzparensekkel és pólókkal üzentek korábbi kedvencüknek, nincs szükség rá és ne is térjen vissza az Egyesült Államokba.

Az angol válogatott középpályás január elején érkezett kölcsönbe a milánóiakhoz azzal a feltétellel, hogy március 9-ig vissza kell térnie a Galaxyhoz, melyhez még több mint három évig szerződés köti. Február elején aztán az Olaszországban eddig kitűnően játszó futballista nyíltan kijelentette, hogy maradni akar.

A két klub pedig tárgyalásokat kezdett, de eddig nem jutott eredményre, mert a Milan - mely a maga részéről sajtóértesülések szerint már meg is állapodott Beckhammel - 5 millió eurót kínál érte, a Galaxy ugyanakkor egyelőre csak 20 millió dollárért lenne hajlandó megválni sztárjától.

"A Milan két hete tett egy nevetséges ajánlatot, amit azonnal elutasítottam, és azóta nem történt semmi" - mondta Tim Leiweke, a Galaxy ügyvezetője.

A Daily Mail ugyanakkor úgy tudja: a felek már olyannyira közel állnak a megállapodáshoz, hogy Beckham feleségével, Victoriával már ki is nézte a család milánói rezidenciáját, egy 18 szobás villát a város szívében.