Vágólapra másolva!
"Ahogyan az akciót befejezte, arra csak a legjobb csatárok képesek. Megvolt benne a bátorság, hogy becsapja a védőt, elinduljon befelé, majd amint a kapus a földre huppant, elegánsan átemelte rajta a labdát. Premier League-szintű támadó, semmi kétségem nincs efelől." Mindezt a Watford vezetőedzője, Breddan Rodgers mondta Priskin Tamásról, aki múlt hétvégén a Blackpool ellen ismét gólt szerzett - legutóbbi öt meccsén már az ötödiket.

- Volt már a Watforddal a Premier League-ben, ám most, hogy a másodosztályban szerepelnek, jelenlegi edzője úgy tartja, hogy az ön helye mégiscsak ott lenne a legjobbak között. Egyetért vele? - kérdeztük a 18-szoros válogatott csatárt.
- Sokat jelent számomra, hogy ezt mondta az edzőm, és annak is örülök, hogy szép gólt sikerült szereznem, de még fiatal vagyok, és sokat kell tanulnom ahhoz, hogy igazán jó, Premier League-szintű játékos legyek.

- Azt azért ne mondja, hogy nem vágyik a legjobbak közé.
- Bízom benne, hogy egyszer még ott játszom majd - ha nem a Watford, akkor más csapat játékosaként. Nem, nem érdeklődnek irántam első osztályú csapatok, de mivel nagyon jól érzem magam itt, inkább abban bízom, hogy jelenlegi klubommal feljutunk, még ha erre idén már nincs is sok esélyünk. A legfontosabb számomra, hogy mostanság sok játéklehetőséget kapok, próbálok is élni a lehetőséggel, és igyekszem minél jobban focizni.

- Korábban, amikor ki-kimaradt a Watfordból, szó volt arról, hogy esetleg hazaigazol Győrbe, csak nem ezért járt itthon vasárnap és hétfőn?
- Nem ezért, kaptunk két nap pihenőt, így hazajöttem Győrbe meglátogatni a családomat, a régi klubomat, beszéltem a régi ismerősökkel, vezetőkkel. Hamar eltelt az idő, ráadásul kedden délelőtt már edzésen vettem részt Angliában.

- Brendan Rodgers edző tavaly novemberi érkezése óta sokkal jobban megy önnek a góllövés, 14 meccsen 8-at szerzett. Mi változott a menedzserváltás óta?
- A csapat teljes játéka. Míg korábban az ívelgetős angol futballtaktikát alkalmaztuk, most lapos passzokra épül a játékrendszerünk, s nyugodtan mondhatom, a változás pozitívan hatott nemcsak rám, de az egész csapatra.

- A mostani öt meccsen/ötgólos remeklés előtt viszont öt mérkőzésen nem talált be, és ugyanígy, amikor válogatott volt, ott is hullámzott a teljesítménye a gólok számát illetően. Mondhatjuk, hogy a rossz és jó sorozatok embere?
- Nem mondanám, mert amikor nem lőttem gólt a Watfordban, akkor is próbáltam a legtöbbet kihozni magamból, és szerintem azok sem voltak rossz meccsek.

- Ezek szerint nem csak a gólszerzést várják el öntől?
- Természetesen elsősorban gólokat várnak tőlem, de fontos, hogy a játék többi elemében is hozzátegyek a csapat sikeréhez - védekezéssel, gólpasszokkal is segítenem kell a Watfordot.

- Beállása után a Burnley ellen kettő, a Chelsea ellen három perc kellett a gólszerzéshez, előbbi meccsen ráadásul duplázott. Szeret cserecsatárként játszani?
- Azt szeretem, ha kezdő vagyok, de ha csereként jutok lehetőséghez, akkor próbálom azt az időt kihasználni, amit kaptam, hogy minél többet segíthessek a csapaton.

A gól, amilyet Priskin edzője szerint csak a legjobb játékosok képesek szerezni (00:29-nél nézhető meg):


- Azért eléggé fel lehetett pörögve az említett meccseken, ha rögtön gólt szerzett.
- Egy jó beszállással sokat lehet lendíteni a csapat játékán, igyekszem már az oldalvonalnál megfelelő állapotba hozni magam. Az így szerzett góloknak viszont csak akkor tudok örülni, ha meg is nyerjük vele a mérkőzést.

- A Watford két éve még a Premier League-ben szerepelt, most pedig 18. a második vonalban, miért esett vissza ennyire?
- Sok játékos elhagyta a klubot a két év során, bár hozzá kell tennem, hogy a mostani még mindig egy nagyon jó játékosállomány, s bizony előrébb lenne a helyünk a táblázaton.

- Amióta jobban megy a góllövés, több autogramot kérnek a drukkerek?
- Semmi nem változott, a szurkolóink szerencsére egy győzelem és egy vereség után is ugyanúgy kiállnak mellettünk. A góllövés pedig nem egyedül az én érdemem, hanem az egész csapaté.

- Huszonkét évesen még mindig fiatalnak számít, mit próbál tenni azért, hogy elkerüljék a hullámvölgyek, és a válogatottban, valamint a Watfordban is képes legyen tartani a legjobb góllövő formáját?
- Az a legfontosabb, hogy hétről hétre játsszam a klubcsapatomban, és ha mindig játékban vagyok, akkor jönni fognak a gólok.

Forrás: AFP

Két éve ilyen bátran küzdött Patrick Evrával az FA-kupa-döntőbe jutásért (a Manchester United 4-1-re győzött)

- Érdemesnek érzi magát Erwin Koeman válogatott meghívójára?
- Nem úgy fogalmaznék, hogy érdemesnek tartom rá magam, hiszen ez az ő döntése, nem pedig az én kívánságom, de próbálok olyan teljesítményt nyújtani, hogy ne legyen kérdéses: ott van a helyem a nemzeti csapatban.

- A kapitány látta már játszani a Watfordban?
- Nem tudok róla.

- Hány gólt vállalna a két tavaszi vb-selejtezőn Albánia és Málta ellen?
- Előre nehéz megmondani, számomra első körben a keretbe kerülés a legfontosabb.

- Az első vb-selejtezőn Albánia ellen nem játszhat eltiltás miatt Juhász Roland, mit gondol, a szintén az angol másodosztályban szereplő Tímár Krisztián megfelelő helyettes lehet?
- Képes lehet rá, mert profi játékos és jó teljesítményt nyújt a Plymouthban. Igaz, Juhász Roland egy kiváló középhátvéd, akit nem egyszerű pótolni.

- Ön szerint kijut a magyar válogatott a 2010-es vébére?
- Nagyon szurkolok, hogy kinn legyünk, jelenleg jól állunk, ezért úgy gondolom, ha jól játszunk és megtartjuk a mostani pozíciónkat, akkor jó esélyünk van rá.