Vágólapra másolva!
Nem jutott be a labdarúgó UEFA-kupa nyolcaddöntőjébe az olasz Sampdoria és az angol Aston Villa csapata sem, miután mindkét gárda 2-0-s vereséget szenvedett idegenben, az ukrán Metaliszt Harkov, illetve az orosz CSZKA Moszkva otthonában. Huszti Szabolcs csapata, az orosz Zenit két 2-1-es sikerrel búcsúztatta a Stuttgartot, míg a sorozat nagy esélyesének tartott AC Milan idegenben szerzett kevesebb góllal bukott el a Werder Bremen ellen.

Babos Gábor csapata, a holland NEC Nijmegen a hazai vereség után idegenben is kikapott a német Hamburgtól, és kiesett a legjobb 32 között. Nem járt jobban a másik Bundesliga-csapat, a Wolfsburg sem, amely a párizsi 2-0-s vereség után hazai pályán is kikapott a PSG-től, s végül 5-1-es összesítéssel búcsúzott a sorozattól.

Nagy meccset játszott a Twente és a Marseille. A párharc első összecsapását a holland együttes nyerte idegenben 1-0-ra, az enschedei visszavágón viszont a francia csapat nyert 1-0-ra. Miután a hosszabbítás nem hozott döntést, büntetőrúgásokra került sor, amelyet az OM 7-6-ra megnyert, s továbbjutott.

A 88. percben biztosította be negyeddöntős helyét a török Galatasaray, amely az idegenbeli 0-0 után már 3-1-re is vezetett a Bordeaux ellen, ám a franciák egyenlíteni tudtak. A győztes találatot végül Sarioglu szerezte.

A hazai 2-1-es sikert követően Stuttgartban is nyert az orosz Zenit, amelynek kezdőcsapatában Huszti Szabolcs is helyet kapott. A vendégeknek az első félidőben Szemsov szerzett vezetést, ám Gebhart a hajrában egyenlített. A hosszabbítást azonban nem tudta kiharcolni a Stuttgart, a 73. percben éppen Huszti helyére beálló Fajzulin megszerezte a győzelmet a címvédőnek (mellesleg a támadó még egy kapufát is lőtt.)

Óriási meglepetésre a legnagyobb esélyesnek tartott AC Milan kiesett, a milánói sztárcsapat úgy búcsúzott, hogy az 1-1-es idegenbeli döntetlen után a szünetben már 2-0-ra vezetett, a németeknél Pizarro azonban kétszer is eredményes volt a fordulás után, így több idegenben lőtt góljuknak köszönhetően a Werder Bremen örülhetett a lefújáskor.

Eredmények, UEFA-kupa, a nyolcaddöntőbe jutásért, visszavágók:
Metaliszt Harkov (ukrán) - Sampdoria (olasz) 2-0 (2-0)
gól:
Valjajev (30.), Jaja (41.)
továbbjutott: a Harkov 3-0-s összesítéssel

CSZKA Moszkva (orosz) - Aston Villa (angol) 2-0 (0-0)
gól:
Zsirkov (61.), Vágner Love (90.)
továbbjutott: a CSZKA 3-1-es összesítéssel

Hamburg (német) - NEC Nijmegen (holland) 1-0 (1-0)
gól:
Olic (9.)
továbbjutott: a Hamburg 4-0-s összesítéssel.

Twente Enschede (holland) - Olympique Marseille (francia) 0-1 (0-1, 0-1) - büntetőkkel 6-7
gól:
Ben Arfa (24.)
továbbjutott: a Marseille 1-1-gyel, büntetőkkel

WfL Wolfsburg (német) - Paris Saint-Germain (francia) 1-3 (0-1)
gól:
Hasebe (63.), illetve Luyindula (38., 74., az elsőt büntetőből), Rothen (59.),
továbbjutott: a Paris SG 5-1-gyel

Galatasaray (török) - Girondins Bordeaux (francia) 4-3 (2-1)
gól:
Arda Turan (43., 65.), Kewell (45.), Sarioglu (88.), illetve Bellion (1.), Cavenaghi (74.), Csamakh (76.)
továbbjutott: a Galatasaray 4-3-mal

VfB Stuttgart - Zenit (orosz) 1-2 (0-1)
gól:
Gebhart (80.), illetve Szemsov (42.), Fajzulin (86.)
továbbjutott: a Zenit 4-2-vel.

AC Milan (olasz) - Werder Bremen (német) 2-2 (2-0)
gól:
Pirlo (27., 11-esből), Pato (33.), illetve Pizarro (68., 78.)
továbbjutott: a Bremen 3-3-as összesítéssel, idegenben lőtt több góllal.

Standard Liege (belga) - Braga (portugál) 1-1 (0-0)
gól:
Mbokani (79.), illetve Aguiar (88.)
továbbjutott: a Braga 4-1-es összesítéssel.

Udinese (olasz) - Lech Poznan (lengyel) 2-1 (0-1)
gól:
Pepe (57.), Di Natale (90.) illetve Rengifo (12.)
továbbjutott: az Udinese 4-3-as összesítéssel.

Ajax Amsterdam (holland) - Fiorentina (olasz) 1-1 (0-0)
gól:
Leonardo (88.), illetve Gilardino (61.)
továbbjutott: az Ajax 2-1-es összesítéssel.

Manchester City (angol) - FC Köbenhavn (dán) 2-1 (0-0)
gól:
Bellamy (73., 80.), illetve Vingaard (93.)
továbbjutott: a Manchester 4-3-as összesítéssel.

Saint-Etienne (francia) - Olimpiakosz Pireusz (görög) 2-1 (1-0)
gól:
Payet (45.), Ilan (57.), illetve Gonzalez (75.)
továbbjutott: a Sanit-Etienne kettős győzelemmel, 5-2-es összesítéssel.

Deportivo La Coruna (spanyol) - Aalborg (dán) 1-3 (1-3)
gól:
Sergio (38.), illetve Shelton (41.), Johansson (45.), Enevoldsen (45+1.)
továbbjutott: az Aalborg kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel.

Tottenham Hotspur (angol) - Sahtar Doneck (ukrán) 1-1 (0-0)
gól:
Santos (55.), illetve Fernandinho (86.)
továbbjutott: a Sahtar 3-1-es összesítéssel.

Valencia (spanyol) - Dinamo Kijev (ukrán) 2-2 (1-1)
gól:
Marchena (44.), Del Horno (53.), illetve Kravec (34., 73.)
továbbjutott: a Dinamo Kijev 3-3-as összesítéssel, idegenben lőtt több góllal.

A nyolcaddöntő párosítása:
Werder Bremen (német) - Saint-Etienne(francia)
CSZKA Moszkva (orosz) - Sahtar Doneck (ukrán)
Udinese (olasz) - Zenit (orosz)
Paris Saint-Germain (francia) - SC Braga (portugál)
Dinamo Kijev (ukrán) - Metaliszt Harkov (ukrán)
Manchester City (angol) - Aalborg (dán)
Olympique Marseille (francia) - Ajax Amsterdam (holland)
Hamburg (német) - Galatasaray (török)
Az első mérkőzéseket március 12-én, a visszavágókat pedig március 18-19-én rendezik.