Vágólapra másolva!
Az európai szövetség (UEFA) jelezte, mindent megtesz, hogy teljesítse a Liverpool kérését: a csapat nem akar a hillsborough-i tragédia évfordulóján játszani.

Április 15-én, éppen a Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóinak szerdai játéknapján lesz 20 éve, hogy 96 Liverpool-szurkoló halt meg a Nottingham Forest elleni FA-kupa-elődöntőn. A Vörösök azóta egyetlenegyszer sem léptek pályára azon a napon, s ezért kérték, hogy kedden játszhassanak.

A BL negyeddöntőjének sorsolását pénteken tartják Nyonban, akkor derül ki, a Liverpool kivel találkozik, de az UEFA vélhetően a keddi játéknapra teszi majd a párharc második mérkőzését.