Vágólapra másolva!
A klub egykori legendás csatára, Alan Shearer lett a Newcastle United új menedzsere. A 38 éves szakember feladata nem könnyű, hiszen a Szarkák jelenleg a kiesést jelentő 18. helyen szerénykednek az angol bajnokság élvonalában.

A korábbi kitűnő támadó - aki 2006-os visszavonulásáig 10 éven át szolgálta a klubot - a szívműtéten átesett Joe Kinneart helyettesítő Chris Hughton helyét veszi át.

"Meglepődve hallottam a hírt, de remélem, ezzel megkezdődik majd a csapat felemelkedése" - nyilatkozta a BBC-nek Kevin Gallacher, aki a Blackburn csapatában együtt játszott annak idején Shearerrel. "Nem minden nagy játékosból lesz jó menedzser, de Alannak megvan a futballhoz való esze. A játékosoknak vezérre van szüksége, Shearerre biztosan felnéznek. Neki pedig lesz nyolc mérkőzése, elsőként mindjárt a Chelsea ellen, hogy bizonyítson, s benntartsa a csapatot."

Shearer 1988 és 1992 között a Southampton csapatában játszott, majd négy éven át a Blackburn Rovers színeiben szerzett 112 gólt 138 mérkőzésen. 1996-ben rekordnak számító 15 millió fontért szerződött Newcastle-be, ahol 404 mérkőzésen 206 találatig jutott.

A Premier League állása:

1. Manchester United29205449-1865
2. Liverpool301810254-2164
3. Chelsea30187549-1761
4. Arsenal301510548-2755
5. Aston Villa30157844-3752
6. Everton30139841-3248
7. Wigan301181130-2841
8. West Ham301181135-3541
9. Fulham3010101030-2640
10. Manchester City301151446-3738
11. Tottenham301081236-3438
12. Bolton301041632-4434
13. Hull City30891335-5233
14. Sunderland30881429-3932
15. Portsmouth29881332-4632
16. Stoke City30881429-4732
17. Blackburn307101333-4931
18. Newcastle306111336-4929
19. Middlesbrough30691521-4227
20. West Bromwich Albion30661826-5524